hova

Teljes szövegű keresés

hova határozószó, kérdő, vonatkozó és határozatlan hová
I. kérdő (főhangsúlyos szóként)
I. <Főleg érzelmileg nem színezett mondatban.>
A. <Irányulás kifejezésére.>
1. <A cselekvés, történés irányulását tudakolva:> mely(ik) helyre, tájra, vidékre, országba v. irányban. Hova mégy? Hova tetted a kulcsot? Hova készülsz nyáron?  Már ma Ugyan hová mennél, ilyen éjtszakára? (Arany János) Első egypár nap alatt nem vette azt észre Malmont, hogy hová jutott. (Jókai Mór) Hahó Aladár! … Hová szaladsz? Ne nevettesd ki magad! (Mikszáth Kálmán) Emlékszel-e rám? … | Vadászni készültünk, hová is? Indiába! (Tóth Árpád) Ődöngtem az idegen perronon, | s nem tudtam mihez fogni … hova | innen, hogy hogyan? (Szabó Lőrinc) || a. <A beszédhelyzettel v. a szövegkörnyezettel bizonyos fokig meghatározott helyre irányuló kérdésként.> Hova iratkoztál be?
2. <Határozatlan helyre irányuló kérdésként bizonytalanság kifejezésére:> miféle (nem ismert) helyre, vidékre v. irányba? Hova lett v. tűnt a kalapom? Azt sem tudja, hova tegye ®; nem tudom, hova tegyem ®.  Hova lett a tarka virág a mezőkről? (Petőfi Sándor) Nem tudták kitalálni, hova lehetett vasárnap reggel, ilyen korán a gazda. (Móricz Zsigmond) A díjnok újra elment a kis kávéházba. A vörös kaszírosnő azonban azúttal nem jelent meg. Hova lehetett? (Babits Mihály) || a. <Főként nézést jelentő igével kapcs., helyre, tárgyra v. irányra vonatkoztatva.> Hova bámulsz már megint?  Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? (Vörösmarty Mihály)
3. (átvitt értelemben) <Állandósult szókapcsolatban, az érzelem irányulására célzó kérdésként.> Hova húz a szíved?: a) kihez vonzódol? b) mivel szeretsz foglalkozni? || a. Milyen eredményre? Hova vezet ez a viselkedés? Hova jutunk ilyen okoskodással?
4. (átvitt értelemben) Milyen helyzetbe, állapotba? Hova jutsz, ha így folytatod?  A férjem imád engem. Sejtelme sincs róla, hová jutottam. (Ambrus Zoltán) Aggassuk őket [= a szökevényeket] fára, hogy akik megint szöknek, lássák: hova jutnak. (Gárdonyi Géza)
5. (átvitt értelemben) A cselekvés célját tudakoló kifejezésben, állandósult szókapcsolatban.  [A zsoldosok] sehogy se értették, hová vág ez az új ravaszság. (Mikszáth Kálmán) Gyurka elértette, hogy hova vág a kérdésem. (Ambrus Zoltán)
6. Hova, hova nem: nem lehet tudni, hogy hová, de valahová (egyszer csak, mégis csak) … Hova, hova nem, egyszerre csak eltűnt.  Bujdosóvá lett az egész földön. | Hová, hová nem lett? elosont a háztól. (Arany János)
7. (népies) Hol? Vajon hova marad ilyen sokáig?  Etelét emlitem: hova késik hadban. (Arany János)
B. <Helyben maradást jelentő kifejezésben. A való igenévvel v. a valósi melléknévvel kapcsolatban.>
1. <Dologról szólva:> Hova való?: hova kell tenni? hova (mihez) tartozik? hol a helye? honnan került ide? Hova való ez a csavar? Hát ez a lap hova való?
2. <Személyről szólva:> Hova való(si)?: honnan (mely községből, vidékről, országból) való(si)? honnan jött v. költözött ide? Hova való(si) vagy?
II. <Érzelmileg színezett mondatban, gyak. a kérdő jelleg háttérbe szorulásával.>
1. <Főleg bosszúság, türelmetlenség kifejezésében vmely szitokszóként is használt szóval nyomósítva, állandósult szókapcsolatokban:> hova? Hova a ® csudába? Hova a ® fenébe? Hova az ® ördögbe? Hova a pokolba tetted már megint a gyufát?  A zarándok leült a földre és a csuhája bélését bontogatta. – … No, hova a pokolba varrtad azt a levelet? (Gárdonyi Géza) Hova lehetett … ilyen korán a gazda? … De hova a gutába mehetett. És ha megy, mért nem szól. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben) <Felkiáltásban:> (m)ilyen rossz, súlyos v. lealázó (anyagi, társadalmi) helyzetbe; milyen erkölcsi mélységbe …! Hova jutottunk! Hova süllyedtünk!  Oh jaj, hová juttat még italod! (Arany JánosArisztophanész-fordítás)
3. (ritka) Mennyire, milyen nagy fok(ú)ra.  S ki tudja, hova tökéletesítették volna még a nyelvüket, ha az akadémiájukat felállíthatják? … (Jókai Mór)
4. <Állandósult szókapcsolatokban, érzelmileg színezett kérdésben vmely gondolat(menet), megnyilatkozás, cselekvés szokatlan, meglepő voltának érzékeltetésére, gyak. szemrehányással.> Hova beszélek?! Hova gondol?!  Hova is gondolt kend, mikor ezt tette? (Eötvös József) Öreg, hová beszél magáról, ilyen ősz fejjel? (Vas Gereben) Megálljon Pizsere uram, megálljon, Azaz hová beszélek … (Mikszáth Kálmán) Hová gondolsz, vén gazember? – kiáltott felháborodva Potrubányi úr. (Krúdy Gyula)
5. (népies) <Vminek nem célszerű, nem ésszerű voltát jelentő érzelmileg színezett kérdésben:> minek? Ugyan hova fűtsünk már szeptemberben?
6. <A lesz ige némely alakjával állandósult szókapcsolatot alkotva, érzelmileg erősen színezett kifejezésben, állító v. tagadó szerkezetben, főleg tanácstalanság, elbizakodottság kifejezésére.> Hova legyek?!: mit is tegyek? Nem tudta, hova legyen v. nem tudott hova lenni (bánatában, keserűségében, a nagy kevélységtől, gőgtől): azt se tudja, mit csináljon.  Izabella királyné Budában | Azt se tudja, hova lesz buvában. (Arany János) Molnár Andrásné asszonyom nem tudott hova lenni a kevélységtől. (Mikszáth Kálmán)
7. <Általános tagadó közléshez, tiltó mondathoz, hasonló értelmű kérdésben:> Hova … (máshová)?: sehová … Hova is mennék, ha te nem lennél?  Zsuzsánna kérem, én megmondom magának az igazat, ez a szoba az én szobám … Akkor mán hová menjen éccaka, a világba, még a rendőr is bevinné … csak botránykodás így is úgy is. (Móricz Zsigmond)
III. <m értékű v. tagmondat értékű szóként.>
1. (gyak. ismételve) Mely(ik) helyre mégy? hová mégy? Hova ilyen korán? Hova, hova kislány?  „Hová, hová, édes férjem?” „Megyek a csatába …” (Arany János) || a. <Alkalmilag egyéb ige nélkül:> hová tűnsz?  Hová, hová, te képzet csalfa kéje? (Kölcsey Ferenc)
2. Hova, hova nem: nem lehet tudni, hogy hová [lett, tűnt el stb.], de valahová (egyszer csak, mégiscsak) …
II. vonatkozó (mellékhangsúlyos szóként)
1. (ritka, régies) Amely helyre, ahová.  Hova szívem, lelkem Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott, Ujra láttam végre születésem földét, | A szép Kis-Kunságot! (Petőfi Sándor) –11 <Helyet, tárgyat jelentő olyan főnévvel kpcs., amelynek nincs helyhat ragja; amelyre, amelyhez stb. helyett.>  A lapért, hova kaució s tulajdonossági jog is értendő, fizet tizenkétezer forintot. (Tolnai Lajos) || a. Van v. nincs hova: van (nincs) olyan hely, ahová. Nincs hova menjek.  Nincs hová lehajtsa fejét a világon. (Arany János) –a1 <főnévi igenévvel kapcs., a vonatkozó érték elhalványulásával.> Nincs hova mennie.
III. határozatlan (mellékhangsúlyos szóként) (ritka, népies) <Más határozó után, néha megelőző vagy kötőszóval:> és, ill. vagy egyéb (hasonló) helyre.  [A gyereket] elkűdhetné kigyelmed a szőlőbe, hová, munkára. (Kovács P.) A tanár a szomszéd házban lakó orvoshoz utasította a parasztot, de az már akkorára elment hazulról, a színházba, vagy hová. (Ambrus Zoltán)
IV. <Kérdő-, vonatkozó-, határozatlan névmással v. határozószóval kapcsolatban, a megosztott határozatlanság kifejezésére; mindegyik szót külön hangsúlyozva.>
<Állandósult szókapcsolatokban, igei állítmány nélküli mondatban, mondat értékű v. tagmondat értékű kifejezésben, meg nem határozott, ill. esetenként váltakozó helynek érzékeltetésére.> Melyik hova: az egyik ide, a másik oda; mikor hova: egyszer ide, máskor oda. [Hova jársz esténként?] – Mikor hova, rendszerint a művelődési házba.
Szóösszetétel(ek): ahova; akárhova; bárhova; máshova; mindenhova; sehova; valahova.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT