hörgés
hörgés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
A hörög igével kifejezett cselekvés, ill. folyamat, az a tény, hogy vki, vmi hörög. A nagy beteg hörgése; mellének, tüdejének hörgése. || a. Az így keletkező tompa, fájdalmasan remegő, fuldokláshoz hasonló hang(jelenség). A leszúrt disznó hörgése. Rettenetes volt hallgatni a haldokló hörgését. Ajkai mozogtak, de szavak helyett csak hörgés vala hallható. (Eötvös József) Mintha az alkony minden bánatát Felitta volna a zene magába: Hörgést, sikolyt, átkot. (Tóth Árpád) Hosszan elnyújtott zaj zendült fel, bugybérokoló hörgés vegyült bele. (Karinthy Frigyes)
Szóösszetétel(ek): halálhörgés.
