hopp-hó
hopp-hó mondatszó, (régies) hop-hó (ritka)
1. <Hirtelen felismerés, ráismerés kifejezésére.> [A rézöntő] künn az őröltetők közt egy öreg juhászt fedezett fel, aki unaloműzésre magával hozta a dudáját is. No csak az kellett a rézöntőnek: „Hophó, százéves öregapám, éppen magát keresem.” (Mikszáth Kálmán)
2. <Ló megállítására, kocsisnak szóló utasításként v. menő személy megállítására.> Hophó! Megállj kocsis! (Mikszáth Kálmán) Hophó! Vissza csak eg kicsit, kis spektábilis. (Mikszáth Kálmán)
3. <Figyelem fölkeltésére, távol levő személyhez v. vhol bent levő személyhez kívülről bekiáltva:> halló!, hé! Hop hó! Ki van itthon? (Mikszáth Kálmán) Hop hó! lármázott az öreg messziről. (Mikszáth Kálmán)
