hazug
hazug melléknév és főnév
I. melléknév -ul, -abb
1. Olyan <személy>, aki jelleménél fogva gyakran hazudik. Hazug fráter. || a. (átvitt értelemben, választékos) Ilyen emberhez tartozó <testrész>. Ne higgy hazug nyelvének! Hazug szemében hord mosolyt És átkozott könyűt. (Vörösmarty Mihály) Ki … mondja, hogy hazug A májam, a tüdőm? (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. Hazug emberre jellemző <megnyilatkozás>; színlelt, tettetett <könny, mosoly>. || a. Olyan <dolog>, amely ellenkezik az igazsággal, nem felel meg a valóságnak. Hazug állítás, hír, mese, propaganda, vád. Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned: Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed. (Arany János) S lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. (József Attila) || b. (választékos) Olyan <képzet>, amely tévútra viszi az embert. [A Guttenberg-Albumba.] Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt … : Az lesz csak méltó diadal számodra. (Vörösmarty Mihály) Irtózatos gyűlölettel beszélt a polgári társadalomról, amely az egyenjogúságot csak abban tudta keresztülvinni, hogy hazug eszményeiért tízmillió embert egyforma kegyetlenséggel küldött a halálba. (Kuncz Aladár)
II. főnév -ot, -ja Hazug ember. Nagy hazug. A megrögzött hazug azzal a sóhajtással végzi, hogy hazudhatott akárhányat, mindig kivágta magát, de mikor, életében először, igaz volt a szerelmében, íme, csúful megjárta. (Ambrus Zoltán)
Közmondás(ok): Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát: a hazugot hamar leleplezik.
