hallgatódzik
hallgatódzik tárgyatlan ige -tam, -ott, ..óddzék (..óddzon) hallgatózik ..zzék (..zzon)
1. (gyak. rosszalló) Észrevétlenül v. alattomban (ki)hallgatja vkinek a beszédét, szavait. A tömegben itt is, ott is hallgatódzott. A szegény ember … beszélgeté [= elbeszélte], hogy egy nebuló fel s alá jár itt, s hallgatózik! (Kazinczy Ferenc)
2. Hosszan figyel, hogy hátha (meg)hall vmit. Az ajtó mögött hallgatódzik. A sarokban megbújva hallgatódzott. Soká hallgatózik mindenütt hiában; Mert csak egy szú perceg a szemöldökfában. (Arany János) Hát megyek, lábolom a havat. Meg-megállok közbe, hallgatódzok. (Gárdonyi Géza) || a. Szokatlan v. gyenge hangra hosszan figyel, hogy megtudja, honnan ered. Hallgatódzott, de nem tudta, mi lehet.
hallgatódzás; hallgatódzgat; hallgatódzó.
