fene
fene [e-e] főnév és melléknév
I. főnév fenét, fenéje [e-e]
1. (elavult) Fekély, gennyes seb. Ne áltasd lelked a csalóka irral, … Csak béhegeszti hámmal a fekélyt, Mig láthatatlan terjed a fene. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Megszült Pőcze Borcsa, | kit megettek a fenék, | gyomrát, hasát sorba, | százláb súroló kefék. (József Attila) || a. (átvitt értelemben, költői, régies) Három századja rág e hon szívében Zsarnok kényednek átkozott fenéje. (Petőfi Sándor) A költő … a társadalom fenéit gyógyítgassa. (Jókai Mór)
2. (durva v. bizalmas) <Hasonlításban vmely keresett, de hirtelenében nem talált szó helyettesítésére.> Úgy ordít, mint a fene. Úgy csíp ez a paprika, mint a fene. || a. (durva) Veszett fene: <érzelmileg színezett beszédben nyomósító v. erőteljesen tagadó kifejezésként>. Tudja a veszett fene! Veszett fenét mész oda! Mulat, mint a veszett fene. Tele palack a kezembe, Táncolok, mint veszett fene. (Petőfi Sándor)
3. (durva v. bizalmas) <Állandó szókapcsolatokban elhomályosult jelentéssel.> Fene a pofádat: <durva szitokszó>; ® eszi a fene (vmiért); ® egye fene; ® megesz a fene; vkit a fenével étet: szidja, kívánja, hogy egye meg a fene; a fenébe kíván v. küld vkit: szabadulni szeretne tőle. || a. (durva) A fene sem: senki. A fene se hiszi; (a) fene se törődik vele; (a) fenének (sem) kell. || b. (népies) Mi fene: több efféle; miegymás; s a többi. Volt ott liba, kacsa, pulyka, mi fene.
4. (durva) <Indulatos beszédben, főleg szitkozódásban elhomályosult jelentéssel.> –41 <Bosszankodás, bosszúság kifejezésében.> A fenébe is, lesz már rend? A fene, aki megeszi! A fene látott ilyet! Hogy a fene egye meg, már megint elhagytam az esernyőmet! –42 <Bosszús kívánságban.> A fene egye ki (→ kieszik)! Ott egye meg a fene (, ahol van)! A fene rágja ki (→ kirág)! Hogy a fene enné meg (jó apróra)! (bizalmas, népies) Fene beléje! A fene essen bele (→ beleesik)! Hogy a fene vinné el! Egye meg a f … az egész pályázatot! (Tompa Mihály) –43 <Bosszús felszólításban.> Eridj a (fészkes) fenébe! ® Vidd a fenébe! –44 (bizalmas) <Belenyugvás, ráhagyás kifejezésében.> Egye fene, nem bánom. Hagyom az egészet a fenébe, úgyis mindegy. Mindegy fene v. egy fene: mindegy. –45 <Tagadás, elhárítás, visszautasítás indulatos kifejezésében.> Hiszi a (fészkes) fene! Tudja a fene! Bánja a fene! [Jössz?] – Fenét megyek! v. megy a fene! [Megteszi a kedvedért?] – Fenét! v. fészkes fenét! [Jó?] – Jó a fene, aki megeszi. [Kell?] – Kell a fenének! [Hozd ide azt a széket!] – Hát a fene mire való?!: én ugyan nem. Fenének kellett, amit adtak És az se, amit megtagadtak. (Ady Endre) Oldatot készített… – Használt? – Fenét – szólt Vili. – …Olyan randa íze van. (Kosztolányi Dezső) [A gyerek] pap lesz. – Fenét pap, fiskális. (Móricz Zsigmond) –46 Ragozatlan kérdő névmással v. kérdő határozószóval <a kérdés indulatos, érzelmileg színezettebb voltának jelölésére v. nyomósítására>. Mi a fene? Ki a fene túrta föl a szekrényemet? Hogy a fenébe csináljam? Hogy a fenébe ne haragudnám? Hova a fenébe tetted a kalapácsot? Hol a fenében jár már megint? Honnan a fenéből vegyek pénzt? Mi a fenének mentél oda? Mi a fenét akarsz? Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek? (Petőfi Sándor) Mi a fenének jöttem én ide… (Móricz Zsigmond) –47 <Megütközés, csodálkozás kifejezésére.> No fene!: na ne mondd; ezt nem hittem volna; csakugyan?
II. melléknév -ébb
1. (elavult) Ádáz, szilaj, dühödt. Testeiket máglyán égette meg a fene Káldor. (Vörösmarty Mihály) A legénység hátrál, szétfutkos előle, Mintha porkapáló fene bika jőne. (Arany János) || a. (népies, bizalmas, rosszalló, de gyak. elismerő) Félelmet, rettegést keltő; elszánt, erőszakos. Fene egy ember. Jaj de fene legény lettem …! (népköltés) Fene gyerök ez a Sándor, itt nem is szól semmit, hanem leverbuválja az országot s … kalendáriumot szerkeszt. (Arany János) Fene asszony maga, néném. (Móricz Zsigmond)
2. (bizalmas) <Bosszúságot, haragot, utálatot v. effélét kifejező jelzőként:> átkozott. Ez a fene fogfájás nem hagyott aludni. Marhat a fájdalom, a fene kín, Én tűrni fogok. (Petőfi Sándor) Mely város vall polgárának …? | S e fene vizen át velünk mi végre jössz? (Babits Mihály)
3. (bizalmas) <Fokozó jelzőként, a nagyság, kiválóság kifejezésére.> Ez ám a fene úszó! Szájába veszi a kardját, és úgy ússza át a folyót, akármilyen széles is. (Gárdonyi Géza)
4. (bizalmas) <Nyomósításként, a nagy és a sok szó után.> Nagy fene ház. Olyan nagy fene gombokat varratott a kabátjára, hogy … Mi lesz ennek a nagy fene barátságnak a vége? Bende a hongyűlés éventi ülései ellen Tiltakozék, kérdvén: minek azt a sok f** törvényt? (Arany János)
III. (határozószóként) (melléknév v. határozó előtt, fokozásként) (népies, bizalmas, kissé durva) Szerfölött nagy mértékben v. fokban; szörnyen, rettenetesen; nagyon. Fene hideg ez a szoba. Fene nagy házak vannak Pesten. Fene sok pénze van. Fene nagy legény. Fene jó dolga van. Fene jól áll neki ez a kalap. Fene messze van a falu. A katonai pálya Fene sik [= síkos]. (Petőfi Sándor) Ej, de fene csúf idő! (Babits Mihály) Fene büdös tud lenni a birkabőrruha. (Móricz Zsigmond)
Szólás(ok): (durva) ha a fene fenét eszik is: akármi történik is, mindenáron; ld. még dolog.
Szóösszetétel(ek): 1. feneette; 2. farkasfene; lépfene; rákfene.
fenéz(ik).
