felszólítás
felszólítás főnév -t, -ok, -a fölszólítás
1. (csak egyes számban) A felszólít igével kifejezett cselekvés, megnyilatkozás; az a tény, hogy vki, vmi felszólít vkit, vmit, ill. az a cselekvés, hogy vkit, vmit felszólítanak. Igazolásra, oszlásra, távozásra való felszólítás; felelésre való felszólítás; az adós felszólítása törlesztésre. Az erélyes felszólítás használt, a fiú azonnal engedelmeskedett. Tartozását többszöri felszólítás ellenére sem fizette meg. Több felszólításra már nem is volt szükség. Az őrök felszólítására megálltak. || a. Szóbeli közlés, megnyilatkozás, amellyel vkit felszólítanak vmire. Nem ® vár kétszeri felszólítást. A felszólítás nem nekünk szólt. A hangos felszólításra hátrafordult. Nem hallotta a felszólítást. Emma fölszólítására elkullogott … a ház kőrnyékéről. (Krúdy Gyula)
2. (hivatalos) Hivatalos irat, közlemény, amelyben vkit felszólítanak vmire; felhívás. Hivatalos, ügyvédi felszólítás. Felszólítást kapott az adóhivataltól, a tanácstól. A nagy tekintélyű [olvasó]kör részéről … felszólítást kaptam. (Mikszáth Kálmán) || a. (régies) Felhívás (2), kiáltvány. Egy iratot lobogtatott kezében, szüntelen azt kiáltozva, hogy ez felszólítás a néphez. (Jókai Mór)
felszólítási.
