félholt
félholt melléknév és főnév
I. melléknév Nagyon erőtlen, halálosan gyenge, alig élő <személy, állat>; félig halott. Az árokban félholt katona hevert. A félholt Döbrögi ekkor | Már csak alig szuszogott. (Fazekas Mihály) Szívedben a vér megindul, S éled a félholt tetem. (Petőfi Sándor) || a. (túlzó) Félholtra ver: nagyon elver, súlyosan bántalmaz. A pribékek félholtra verték. A kötekedőt végül is félholtra verték. || b. (átvitt értelemben, túlzó) Megdermedt, megkövült. Félholt az ijedtségtől. Az ember rögtön félholt lett az ijedelemtől. (Jókai Mór)
II. főnév Az a személy, akin az élet jelei már alig láthatók, aki közel van a halálhoz, aki félig már halott. A félholt fölemelkedett. Még a félholtak is föltámadtak. [E daloktól] még a félholt is felelevenül. (Jókai Mór)
