felhang
felhang főnév
1. (rendsz. többes számban) (fizika, zene) Zenei hang megszólaltatásakor az alaphanggal (1) együtt hangzó, azt színező, a rezgő test egy-egy szakaszának (felének, harmadának, negyedének stb.) külön-külön rezgésével keletkező magasabb hangok közül egy. A felhangokat nem lehet külön hallani.
2. (nyelvtudomány, elavult) Magas, azaz elül képzett magánhangzó; palatális magánhangzó (pl. i, ü, ë, ö, e).
felhangú.
