elúszik
elúszik [l-ú] tárgyatlan ige
1. <Élettelen tárgy a vízben> a víz sodrása következtében helyéről elkerül; úszva továbbjut. Elúszik a szabadjára eresztett csónak. Odaveszett a téli takarmány, eleség, kerítések, kapuk, elúsztak a vízzel. (Jókai Mór) A rakodópart alsó kövén ültem, | néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. (József Attila) || a. Vki, vmi mellett úszva elhalad. Megy már a hajó lefelé … Szelíden úsznak el a város alatt. (Tömörkény István)
2. <Főleg ember> bizonyos nagyobb távolságra úszik; úszva bizonyos célt elér, ill. vmeddig eljut. Messzire elúszik. Elúszott a csónakházig. Nincs erőm, hogy tengeren által elússzam utána. (Vörösmarty Mihály)
3. (átvitt értelemben, költői, régies) <Tekintet, képzelet> bizonytalan messzeségbe merül; a közvetlen környezetről v. a valóságról megfeledkezve elkalandozik. Jól esett a szabad lég, melyben tekintetük mesze elúszott. (Vas Gereben) Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, Vágyban elúszva búvárlom a mélyet. (Arany János)
4. (átvitt értelemben, bizalmas) <Pénz, vagyon, kül. haszontalan költekezés, könnyelmű adósságok miatt> fokozatosan elfogy. Elúszott a földje a kártyán. Elúszott az egész vagyona. Annyi adósságot csinált, hogy a birtoknak elúszott a fele. (Mikszáth Kálmán) Az ispotályból azt íratta haza édesanyjának, hogy szuperáltassa ki a katonaságtól, ha el is úszik vagy egy hold földje. (Herczeg Ferenc) || a. (ritka, régies, bizalmas) <Vagyonos ember> tönkremegy. Jó öreg fiú, aki azért úszott el, mert mindenkiért jótállt. (Mikszáth Kálmán)
5. (átvitt értelemben, bizalmas) Tovatűnik, elvész, elmúlik vmi. Elúszott a becsülete, hírneve, jövője. Ott hagyá a házat, Hol gyermeksége úgy uszott el, Mint a virág az iszapos patakban. (Petőfi Sándor)
6. (átvitt értelemben, bizalmas) Vki elúszik vmivel: vmely tervezett munkával nem készül el határidőre.
elúszás; elúszó; elúszogat; elúszott; elúsztat.
