erény
erény [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Az erkölcsi jóra irányuló állandósult akarati készség, törekvés. Letántorodik az erény útjáról; (tréfás, bizalmas) barátja az erénynek (és a túrós lepénynek); ® szükségből erényt csinál. Gyönyörre nyílt szív nyiladozza A szeretet csuda két virágit: A szent poesist és a dicső erényt. (Berzsenyi Dániel) A romok fölött új fejlődés nyílik, s míg lesznek szenvedők, lesz erény is a földön. (Péterfy Jenő) || a. Ennek vmely téren való gyakorlati megnyilvánulása. Hibák, bűnök, erények; a mértékletesség erénye. Az igazságosság az egyik legfőbb erény. Tenbűnödet mindenha jobban Becézed mint a más erényét. (Reviczky Gyula) || b. (gyak. többes számban) Kiválóság, főleg vmely kötelesség teljesítésében, vmely munkában; érték, érdem, jó tulajdonság. Írói, katonai, polgári erények.
2. (választékos) Vmely dolognak dicséretre méltó tulajdonsága, értéke, érdeme (2). A dolgozat erénye a gazdag anyaggyűjtés és a tömör összefoglalás.
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Női ártatlanság, szűzesség. Őrzi, védi erényét; megsérti vkinek az erényét. Mindenünnen tisztes hangok emelkednek Szigoru voltáról női erényednek. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): erénygyakorlat; erényhős; erénytisztelő.
