éneklő
éneklő [e]• melléknév és főnév
A címszó sorában levő kiejtésjelölés helyesen: [e v. ë]
I. melléknév -en, [e], ritk. -bb
1. Olyan, aki, ami énekel. Éneklő búcsúsok, társaság; éneklő madár: énekes m.; az éneklők rendjébe tartozó m. || a. (vallásügy) Éneklő kanonok: a kanonokok rangsorában az olvasó k. után következő k.
2. Énekhez hasonlóan elnyújtott v. kevéssé változó magasságú <emberi hang>. Éneklő hangon beszél. Vékony éneklő hangokból támadt süvítés rázta meg az ablakokat. (Mikszáth Kálmán) A boltívek alatt szunnyadó visszhang … felelget a miséző pap éneklő kérdéseire. (Herczeg Ferenc) || a. A beszéd megszokott hanglejtésétől észrevehetően eltérő, hangmagasságában nem a szokott formák szerint változó, modoros v. idegenszerű, ill. feltűnően vontatott <beszéd, hanglejtés>. Éneklő a beszédje, hanghordozása. Éneklő hangsúlyozással … mondta el az úrfi hőstettét. (Herczeg Ferenc)
II. főnév -t, -je [e] (régies) Az, aki, ami énekel; énekes. Lettem éneklőből … énektanár. (Arany János) A kis kanári madárkák … szelíd, kedves, játszi éneklők. (Jókai Mór) || a. (ritka, régies) Az a személy, aki vmely eseményről dalt, költeményt szerez, énekel, aki vmit megénekel. Nem lehet eléggé dicsérni a kiadónak helyes választását, mely szerént az Augsburgi ütközet jeles éneklőjének … munkáját … közrebocsátotta. (Vörösmarty Mihály) || b. (állattan) Éneklők: általában kisebb testű, igen különböző csőrű madarak rendje (Passeriformes); az alsó gégefőn lévő 4–6 pár hangszalag jellemzi őket. A veréb is az éneklők közé tartozik.
