éltető
éltető [e] melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -en [e]
1. Az élet fenntartásához szükséges, azt biztosító, fenntartó <anyag, dolog>. Éltető levegő, nap, szellem; éltető elem: (régies) a föld, a levegő, a tűz, a víz; (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) vki az éltető eleme vminek: az, aki vmely közösségnek, mozgalomnak v. vállalkozásnak létét, fennmaradását, eredményességét rátermettségével, erejével biztosítja; (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) vmi vminek az éltető eleme: olyan dolog, körülmény, amely vkit képessé tesz erejének, tehetségének teljes kifejtésére. Áttért a politikára, ez volt az éltető eleme. (Mikszáth Kálmán) Csapó szerkesztő … a lap tulajdonképpeni lelke és éltető eleme volt. (Herczeg Ferenc)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Az életnek, munkának értelmet, tartalmat adó <jelenség, gondolat>. Nagy ég! tekintsd nehéz baját, Küldj néki éltető reményt! (Bacsányi János) Oh tekints ránk, fönséges szabadság! | Vess reánk egy éltető pillantást. (Petőfi Sándor) Lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé fínomúl. (Arany János)
3. (ritka) Olyan, aki, ami vkit, vmit éltet, éljenzéssel üdvözöl, megtisztel; éljenző. A jelöltet éltető tömeg végigvonult a főbb útvonalakon. A vezérek egyhangúan kiálták: „éljen a chagán!” [törzsfő] … Az éltető hang oly szomorúan hangzott egy haldokló sátorában. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -je [e] (ritka, irodalmi nyelvben) Az, aki, ami vkinek, vminek az életét fenntartja, életerejét, az élethez való kedvét növeli. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. (Vörösmarty Mihály) A bivalynak éltetője a posvány. (Jókai Mór)
