ej-haj
ej-haj [ej-haj v. ěj-hăj] indulatszó (rendsz. mindkét tag hangsúlyos)
1. <Vágy, óhaj kifejezésében:> hej!, ó! Ha a sok selyem retye-rutya, lipitke [= lipityánka] helyett harmonikás szoknyát kötne fel, amellé slingelt kötényt, rámás csizmát, gyolcs ingvállat és pillangós főkötőt, ej-haj, de gyönyörű volna. (Mikszáth Kálmán) || a. <Szomorúság, vágy v. lemondás kifejezésében, sóhajtásszerűen.> Ej, haj, gyöngyvirág, Teljes szegfű, szarkaláb, Bimbós majoránna! | Ha kertészed lehetnék. (népköltés) Ej-haj, jobb lesz, ha a dacok Lelkemben örökre lehúnynak. (Ady Endre)
2. <Főleg népdalokban, sortöltő szóként, vidám felkiáltásként.> Ej-haj, nem bánom, Nékem is van virágom. (népköltés) Hull a szilva a fáról, Most jövök a tanyáról. | Ej, haj ruca, ruca Kukurica-derce. (népköltés) Lakoma Ladányban, – muzsika, mulatság: „Ej haj! dínom-dánom: mienk az igazság … ” (Arany János)
