éhes
éhes [éhës] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy, állat v. csoport>, aki, amely táplálékot kíván, enni szeretne, éhséget érez. Éhes gyerek, tömeg, verebek; mindig éhes; nagyon éhes. Éhes a disznó. Ki éhes? Éhes vagy? Éhesen ébredt. Éhes ember nem válogat. Szóláshasonlat(ok): éhes, mint a ® farkas; éhes, mint a ® kutya; olyan éhes, hogy megenne egy ® ökröt. Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek: … Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta, Pedig éhes borja nagyokat döf rajta. (Arany János) A kertkapu felől malacok sivítoztak éhesen az ólban. (Kaffka Margit) A fáradt, éhes alakok visszaszállingóztak a hideg … munkásházakba. (Gelléri Andor Endre)
2. (átvitt értelemben) Vmire éhes: vmit birtokolni, elérni akaró, vmi után erősen vágyódó, vmit nagyon kívánó <személy, tömeg>. Földre éhes jobbágy; tudásra éhes ifjú. Éhesebbek a székesegyház kincsére, mint a besenyő nyílvasára. (Herczeg Ferenc) A munkások és munkásnők szájtátva figyelték a tudós szavakat … Kultúrára éhes tömegek voltak itt. (Babits Mihály)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Mohón kutató, vizsgálva kereső <magatartás, cselekvés>. Éhes figyelemmel vizsgáltam mindent. (Mikszáth Kálmán)
II. főnév -t, -ek [ë v. e], -e [e] Éhes személy v. állat. A jóllakott nem érti meg az éhest. Hát az én éhesemet talán bűn, ha … most jól tartom? (Tolnai Lajos) És vagdald föl meleg nagy szíved S oszd ki … az éheseknek. (József Attila)
Szóösszetétel(ek): földéhes; pénzéhes.
éhesség.
