egyhangú
egyhangú melléknév -an v. -lag
1. Olyan <hosszan tartó hangjelenség, zaj>, amelyben folytonosan ugyanaz az egy-két hang ismétlődik gépiesen v. különösebb változatosság nélkül; monoton. Egyhangú jajveszékelés; a tücsök egyhangú cirpelése; a primitív törzsek egyhangú muzsikája; a malom egyhangú zúgása. Itt benn a falon egyhangu zajával Az örök idő halk lépte kopog. (Vajda János) A kishegedű … egyhangú zenével cincogott. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben) Olyan <dolog, folyamat, jelenség>, amelyben nincs semmi változatosság; unalmas. Fárasztó, egyhangú munka; egyhangú táj. Egyhangúan teltek a napok. Az egyhangú táplálkozás veszélyezteti az egészséget. Megúntam ott a második helyet, Az egyhangú, szabályos életet. (Madách Imre) [Schopenhauer olvasása közben.] Sötét lapok! komor nagy eszmék! | Igazság, mély, egyhangu bánat. (Reviczky Gyula)
3. Közös felfogást, érzést, állásfoglalást, egyetértést tükröző, abból fakadó <megnyilatkozás>; egyértelmű (2a). Egyhangú helyeslés; egyhangú lelkesedéssel. Az egyhangú követelés … győzött. (Jókai Mór) Nem voltak … ellenségei …; minden rendű és rangú ember egyhangúan zengte a dicséretét. (Kaffka Margit) || a. Ellenkező vélemény, ellenjavaslat nélkül, teljes egyetértéssel v. közfelkiáltással hozott, létrejött <döntés, határozat>. Egyhangúlag úgy döntöttek, hogy … Az egyhangú választások kezdenek kimenni a divatból. (Mikszáth Kálmán)
