dűlő [1]
dűlő [1] melléknév dőlő
1. Olyan <tárgy, ritk. személy>, amely, aki vhová, vmire dűl v. dűlni készül, azon az úton van, hogy dűl. Dűlő fal; az árokba dűlő szekér.
2. Olyan <személy>, aki támaszkodik, nekidűl vminek. Falnak dűlő ember.
3. (csak -ben raggal, főleg így:) Dűlőben van: már-már ledűl, eldől, dűlőfélben van. Ez a ház dűlőben van. A lapusnyai szelídgesztenyeerdő fölött … egy völgyhajlásnál kibukkan a Behenczyek várkastélya … Elhagyatva, dűlőben áll itt, lakatlanul. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): dűlőfélben.
