dúl
dúl ige -t, -jon (választékos)
1. tárgyatlan (kissé régies) Hosszabb időn át kíméletlenül rabolva, kegyetlenkedve pusztít, rombol, gyilkol. Ellenség dúlt az országban. Rajtunk német dúl, Rajtunk török jár. (népköltés) Pogánynak karja dúl hazámon. (Vörösmarty Mihály) Széles e hazában Dúl fajirtó fegyver. (Arany János) || a. tárgyas (kissé régies) Nekivadulva, kegyetlenül, kíméletlenül pusztít, rombol vmit, gyötör, sanyargat. A házat, az országot dúlja. Gyilkold meg azt a vakmerőt …, ki dulja fészkedet. (Vörösmarty Mihály) Durva harc dúlja a drága tájt. (Babits Mihály) || b. (tárgy nélkül) Erőszakosan, kíméletlenül összevissza dobálja, hányja, forgatja azt, ami a keze ügyébe kerül. Napokon át olyan volt a kastély belseje, mint Sodoma és Gomora. Száz asszony dúlt, pusztított és újjáteremtett. (Jókai Mór)
2. tárgyatlan <Küzdelem, természeti erő> hatalmas, vad, pusztító erővel zajlik, folyik; tombol, dühöng. Rettenetesen dúl a háború, a vihar. Még dúl soká az ütközet. (Petőfi Sándor) Dúl a harc dühösen. (Arany János) || a. tárgyatlan <Elemi csapás, gazdasági, társadalmi baj, járvány> nagymértékben, ellenállhatatlan erővel pusztít; dühöng. Éhínség, pestis, tüdőbaj dúlt. Difteritisz dúlt a faluban. (Gárdonyi Géza) Szállásainkon éhínség, fegyver, | vakhit és kolera dúlt. (József Attila)
3. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Heves indulat, nagyon fájó érzelem> lelkét emésztve, marcangolva uralkodik, kavarog, tombol vkiben. Dúl benne a fájdalom. Harag dúl szívében. Arcának mindig komor kifejezése eltakará a vészt, mely keblében dúlt. (Eötvös József) || a. tárgyas (átvitt értelemben) Vmely fájdalmas érzés, indulat vkinek lelkét, kedélyét hatalmas erővel marcangolja, emészti. Fájdalom dúlja szivét. Szörnyű kétségek dúlják agyát v. eszét.
4. tárgyatlan (ritka) Dúl-fúl, dühöng. Bors dúl, gyávának szidja magában | Antipater lelkét. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: feldúl; megdúl; összedúl; szétdúl; végigdúl.
dúló.
