duhaj
duhaj melléknév és főnév
I. melléknév -ul v. (ritka) -an, -abb
1. Hangoskodva, kötekedve, izgágán mulatozó, dorbézoló <személy, főleg férfi, ill. csoport>. Duhaj legény, társaság. [Az ős Kaján.] Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk s én hallgatom. (Ady Endre) Elővette a nyelvkönyvet … Hiába kereste azt a párbeszédet, melyet duhaj fiatalemberek korhely éjszaka után folytatnak. (Kosztolányi Dezső)
2. Ilyen személyre jellemző, tőle származó, vele kapcs. Duhaj kedv, nóta, viselkedés, mulatság. Elkezdte énekelni azokat a szép duhaj nótákat. (Mikszáth Kálmán) Duhaj kedvek Eldorádója, | Száz tivornyás hely, ne bomolj, | Csitt, most valahol, tán Ujpesten | … Álmodik a nyomor. (Ady Endre) || a. (irodalmi nyelvben) Duhajkodással eltöltött. Ennek a borissza városnak korhelyei még mindig szívesen emlékeztek vissza az itteni duhaj éjszakákra. (Kosztolányi Dezső)
II. főnév -t, -ok, -a
1. Duhaj személy, főleg férfi. Híres duhaj volt! Duhajok daloltak valahol. (Móricz Zsigmond) „Sose halunk meg … ”? A boldog duhaj | csak a nótában boldog. (Szabó Lőrinc) || a. (bizalmas) Óvatos duhaj: a) a könnyelműt, kicsapongót csak játszó személy; b) hencegő, lármás, fenyegetődző ember, aki a cselekvés, a tett elől óvatosan kitér, ill. a kockázatot már nem vállalja.
2. (népies, régies) Szegénylegény, betyár. [A szolgabíró] még éjjel is üldözte a duhajokat az erdőn. (Eötvös Károly)
