düh
düh [dü] főnév -öt [dühöt], -e [dühe]; dühvé [düvé] v. (ritka) dühhé [dühhé]; dühvel [düvel] v. (ritka) dühhel [dühhel] (csak egyes számban)
1. Hirtelen keletkező, nagyon erős fokú harag, amelyben az értelem ellenőrző tevékenysége csaknem megszűnik. Bősz, elkeseredett, elvakult, esztelen, tehetetlen, vak, visszafojtott düh; forr benne a düh; dühe csillapodik, lehiggad, lelohad; dühbe ® gurul; dühbe ® hoz; dühbe jön; fúj, reszket, tajtékzik dühében; majd ® felrobban dühében; dühből tesz vmit; ® engeszteli vkinek a dühét; dühét kitombolja, kitölti vkin; dühtől eltorzult, elvakult; majd ® szétpattan a dühtől; dühvel rohan, támad vkire. Fájdalom és düh hangzik szivembe! (Petőfi Sándor) Mint a sértett vad kan fú veszett dühében. (Arany János) Fürjes csaknem sírt dühében. (Gárdonyi Géza) Pista dühében megragadta a nyakán a gallért, hogy letépi. (Móricz Zsigmond)
2. Vmely állatnak elkeseredett támadásban, ill. a zsákmány hirtelen erővel való megragadásában megnyilatkozó indulata. A bika, a farkas, a vaddisznó dühe. A ketrecbe zárt fenevad vak dühvel vetette rá magát a bedobott húsra. [Wesselényi] a ház távollevőbb padjairól a sebzett oroszlán dühével felpattanván, kardjára csapott s … korlátlan haraggal sietett az elnöki szék felé. (Kemény Zsigmond)
3. (átvitt értelemben) Hirtelen, ösztönös erővel megnyilatkozó, szenvedélyes vágy, kül. vmely cselekvés végrehajtására. Harci, költői, szerelmi düh. Megszállta az alkotás dühe. Fölébreszté bennem az olvasás vágyát, mely valóságos dühhé növekedett. (Mikszáth Kálmán) Hajh, fájás nélkül | Az volna az Élet, | Ami a fáradt kurtizánnak A legszebb ifjú Szerelmi, szent dühe: Semmi. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): dühordítás.
