döbben
döbben [e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (ritka, hangutánzó)
1. (irodalmi nyelvben) <Szív> dobban. Toldinak a szó szivébe nyilallik, És olyat döbben rá, hogy kivül is hallik. (Arany János) || a. (régies) <Öblös, üreges v. üres tárgy, helyiség> döngő hangot ad; kong. A megütött paizsok nagyokat döbbenve repednek. (Vörösmarty Mihály)
2. (költői) <Váratlan, nagy hatású, rendsz. kellemetlen v. fájdalmas eseménytől> vki meghökken, megrémül. Döbbenve ismerek fel rajzomon Egy-egy rovást, mit szellemujja von. (Arany János) || a. (választékos) Vminek a tudatára döbben: <rendsz. vmely külső tényező, meglepő, váratlan esemény hatására> hirtelen rájön, ráébred vmire, megérti; rádöbben. Ekkor tudatára döbbentem annak, hogy téves úton járok.
Igekötős igék: megdöbben; rádöbben; visszadöbben.
döbbenés; döbbenő; döbbent.
