csúfság
csúfság főnév -ot, (-ok), -a
1. A csúf (1–3) melléknévvel kifejezett tulajdonság; csúnyaság, rútság. Förtelmes, visszataszító csúfság. || a. Vkinek, vminek csúf volta. A vén banya, a boszorkány, a fiú, a leány csúfsága; beszédének csúfsága; öltözetének csúfsága.
2. Csúf, csúnya személy. Már megint itt járt az a csúfság?
3. (gyak. állítmányként) (átvitt értelemben) <Erkölcsi tekintetben> rút, csúnya (2), csúf, szégyenletes dolog; illetlenség, szégyen, gyalázat. Nagy csúfság esik meg vkivel, vhol. Csúfság, amit velem tettél! Ez már mégis csak csúfság! Nagy csúfság történt vele. Csúfságot hoz atyja fejére. Rettenetes csúfságot követett el rajta v. vele. Talán csúfság, hogy éppen tégedet csíplek nyakon, mert meglehet, hogy szintolyan szükséged van a pénzre, mint magamnak. (Petőfi Sándor) Akár csúfság bevallani, akár nem, ő a fiatalabb kettőnk között. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben) Megszégyenítés, megcsúfolás. Szörnyen lelkére vette a csúfságot. A mi csúfságunkra csinálta. Bántotta … a csúfság és kivált a röhej, amellyel a szekereknél fogadták. (Mikszáth Kálmán) || b. (átvitt értelemben) Csúfságból: sértő gúnyból, durva csúfolódásból. Merő csúfságból. A török a keresztént csúfságból gyaurnak híja, azaz hitetlennek. (Mikes Kelemen) A [társasjátékban] zálogkiváltásnál valaki büntetésből „szobrot áll”, s a társaság azt művelheti az illetővel, – csúfságból – amit akar. (Kosztolányi Dezső)
csúfságos.
