csorba
csorba főnév és melléknév
I. főnév ..bát, ..bája
1. <Törés következtében> vmely eszköz élén v. szélén keletkezett hiány, sérülés. Csorbát ejt, üt vmin; csorbát kap a kasza; kireszeli, kikalapálja a csorbán szenvedett élt. [A kard] vasa tenyérnyi széles és csorbákkal tele. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) <Értéket kifejező fogalmakkal kapcs.> vminek a teljességében, épségében hirtelen bekövetkezett veszteség, kisebbedés, sérelem. Csorba esik ¬ vmin; csorbát ® ejt; ® kiköszörüli a csorbát; csorbát ® szenved; csorbát üt vmin. Az önkéntesség elvét nem éri csorba. A mi hírnevünkön nem esik nagy csorba. (Arany János) Nem engedhetek ilyen csorbát az ország állapotjában. (Mikszáth Kálmán) Az adminisztrátor, aki maga is érezte, hogy tekintélye … némileg csorbát szenvedett, igyekezett minden alkalmat megragadni, hogy a csorbát kiköszörülje. (Kuncz Aladár)
II. melléknév ..bán, ..bább
1. Csorbát (I. 1) szenvedett, kapott; törött v. erősen kopott élű, szélű; életlen. Csorba fogak, kés, penge. Az ajtón faragványok, az ajtó fölött kőből faragott óriás virágok, csorba orcájú kőszentek. (Gárdonyi Géza) Miért von úgy a vágy benézni csorba Ablakon …? (Juhász Gyula)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Ferde, elferdült, eltorzult. Fütty-nótára kell csücsörítned Vén ajkadat, bús, csorba szádat. (Ady Endre)
3. (átvitt értelemben) Hiányos, csonka. Ne legyen a história csorba! A létszám csorba. A tömeg … itt széles, ott pedig gyér és csorba sort formált. (Kemény Zsigmond)
csorbaság.
