cserdít
cserdít [ë] ige -ett, -sen; -eni [ë, ë, e], csördít (hangutánzó)
1. tárgyatlan (gyak. -t ragos mértékhatározóval) <Vki ostorral> élesen csattanó hangot keltve suhint. Nagyot cserdít az ostorral. A kisbéres olykor-olykor cserdít a karikásával. Szaporábban csördít az ostorhegyes füle elé, hogy gyorsabban érjen a kedveséhez. (Herczeg Ferenc)
2. tárgyas (bizalmas, tréfás) Nyakon v. pofon cserdít vkit: nagy lendülettel úgy üt vkit nyakon v. pofon, hogy az ütés erős csattanó hangot ad. Radován diák szó nélkül … nyakon cserdítette a szónokot. (Mikszáth Kálmán) Valaki … háromszor hatalmasan pofon cserdítette. (Kosztolányi Dezső)
3. tárgyatlan (átvitt értelemben, bizalmas) Közibük, közéjük v. a nyakuk közé cserdít: hangoskodók, veszekedők v. rendetlenkedők közt erélyes rendreutasítással, szigorú fegyelmező eszközökkel csendet, rendet teremt.
Igekötős igék: megcserdít; rácserdít.
cserdítés; cserdítget; cserdítő; cserdíttet.
