cinikus
cinikus melléknév és főnév (régies írva: cynicus is)
I. melléknév -an, -abb
1. (gyak. rosszalló) A kialakult társadalmi formákat, az elfogadott nézeteket semmibe vevő, minden emberi cselekedetben önző egyéni érdek megnyilvánulását kereső, hit és eszmények nélküli és keserűen, bántó kiábrándultsággal gúnyolódó <személy>. Cinikus ember, fráter. Oly nagylelkű, mint csak egy cinikus s a sorstól elkényeztetett ember lehet. (Ambrus Zoltán) Az elnök teljes egészében a cinikus szerkesztő felé fordult. (Krúdy Gyula) || a. (gyak. rosszalló) Ilyen emberre jellemző, ilyen ember felfogását tükröző. Cinikus kijelentés, viselkedés, könyv. Cinikus arccal hallgat vmit. A négy fiatal fiú cinikus tréfálkozással mesélte el, hogy halálra vannak ítélve. (Kuncz Aladár) Az ő szótára aljas, cinikus, szemérmetlen. (Karinthy Frigyes)
2. (filozófia) A cinizmust (2) követő gondolkodó, filozófus. A cinikus Diogenész.
II. főnév -t, -ok, -a (filozófia) A cinizmust (2) követő filozófus. Az ókori cinikusok.
cinikusság.
