cikákol
cikákol tárgyatlan ige -t, -jon (tájszó, hangutánzó)
<Ember, macska, liba a nyelőcsőben fennakadt ételtől v. a légcsőbe jutott italtól, ételtől> fuldokolva köhög. A halszálkától cikákol. A liba tömés közben hevesen cikákol. Az a halforma állat fönnakadt a torkán; elkezdett tőle fulladozni, cikákolni, az arca elvörösödött. (Jókai Mór) Prüszkölve, cikákolva fölhajtotta a vad … italt. (Babits Mihály)
cikákolás; cikákoló.
