buzgóság
buzgóság főnév -ot, -a (csak egyes számban)
1. A buzgó (1, 2) melléknévvel kifejezett tulajdonság, jellembeli sajátság; buzgalom, lelkes, lelkiismeretes odaadás vminek a végzésében. Nagy, kitartó, teljes buzgóság; elfogta, megszállta a buzgóság; feltámad vkiben a buzgóság; nem (nagyon) ® bántja a buzgóság.
2. (vallásügy) A vallásos cselekményekben való gyakori v. odaadó részvétel, a vallás dolgaiban való elmerülés; buzgó vallásosság, ájtatosság, buzgalom. Mély, szent buzgóság; buzgóságba merül. [A fejedelem] igen közel lévén utolsó végihez, … az Urat magához vette nagy buzgósággal. (Mikes Kelemen) || a. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Vallás(osság). Megtelt az egyház minden padja; még az az egy is … az urasági szék. Az öreg kegyes Endreffy készítteté azt magának, hogy … onnan hallgassa a buzgóság szavait. (Jókai Mór)
3. Vkinek, vminek buzgó (1–3) volta. Imájának, szavainak buzgósága. Buzgósága föltűnt mindenkinek.
4. (választékos) Élénk, lelkes tisztelet, áhítat vki, vmi iránt; odaadás, lelkesültség. A tanára iránti buzgósága már-már rajongássá fokozódott. Lelkesedése a költészet iránt érzett buzgóságából fakadt. Férfi dicsőség szólt hozzám a mennyek öléből: Fölhevülék, s buzgóságom könnyekre fakadt ki. (Vörösmarty Mihály)
5. (kissé népies, tréfás) Elnyomja a buzgóság: (nem az arra való időben) elszundikál, elalszik. Aláhanyatlott kopasz feje …; elnyomta a buzgóság. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): túlbuzgóság.
buzgóságos.
