buzdul
buzdul tárgyatlan ige -t, -jon
1. (kissé választékos) Vmire buzdul: szívvel-lélekkel, lelkesedéssel folyamatosan átadja magát vmely érzésnek, belemelegedik vmely cselekvésbe, nagy hévvel kezd vmibe. Harcra, szerelemre buzdul. Solymászni fehérnép velök együtt buzdul. (Arany János)
2. (főleg határozó igenévként) (ritka) Vmin buzdul: felbuzdul vmin. A mama most ért a pocsolyához, s buzdulván a példán Korongi úr, … átnyalábolta az asszonyságot. (Mikszáth Kálmán)
3. (tájszó) <Folyadék, kül. must> buzgásnak, forrásnak indul. || a. (választékos) <Vér indulattól, érzéstől> hevülni kezd. Könnyen buzdul a vére.
4. (irodalmi nyelvben, régies) <Vér> buzog, csörgedez(ik). Kálmán nyilvánítá őfelségének, hogy az ő ereiben is atyja vére buzdul. (Jókai Mór)
Igekötős igék: felbuzdul; nekibuzdul.
buzdulás; buzduló; buzdult.
