bű [2]
bű [2] főnév -t v. bűvöt, bűve [e] (főleg ragozott és birtokos személyragos alakban rendsz. a báj szóval együtt (régies, költői)
Varázslat, igézet; bűbáj. Bű és báj. Szemét az ocsmány bű alól feloldom. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Philoméla dalabáj [= bájos dalú csalogány] Zengje lágyan: lullabáj … Semmi bű Semmi báj Asszonyunkra itt ne szállj. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Van itten szenvedés, sok itt a baj, De mennyivel több a bű és a báj! (Vajda János)
