borulat
borulat főnév -ot, -a v. -ja (régies, irodalmi nyelvben)
1. Felhő v. köd okozta homály; borulás (2a). Néha támad olyan borulat, melytől minden tárgynak elvész a színe. (Jókai Mór) A téli éj borulatában, a nagy csend közepett, halk nyüzsgés támad. (Bársony István)
2. (átvitt értelemben) A szívnek, kedélynek mélabús komolysága; busongás. Borulat ülte meg a lelkét. A csatasíkon mély borulattal ballag az útas, Elgondolva minő kétes az emberi sors. (Kisfaludy Károly) Senki sem vette észre az arcán e rövid borulatot. Egy pillanat múlva már ő is örült az örvendezőkkel. (Jókai Mór) Szemeiből kialudt a bódító fény, szelíd borulat váltotta fel. (Mikszáth Kálmán)
