biztatás
biztatás főnév -t, -ok, -a
1. A biztat (1–2) igével kifejezett cselekvés, ill. az a tény, hogy vki biztat vkit; ösztönző bátorítás; reménnyel kecsegtető buzdítás. Lelkes biztatás; sikerrel való biztatás. Nem kell neki nagy biztatás. Hosszas biztatásomra elindult. Nem ® vár kétszeri biztatást. Ne várj folytonos biztatást. Nincs szükségem biztatásra! A nők részvéte, a férfiak biztatásai egy percre sem hagynak el bennünket. (Jókai Mór) Pillantásában buzdítást, biztatást vett észre a további sörözéshez. (Krúdy Gyula) || a. Ennek nyelvi megnyilvánulása; biztató szavak, beszéd. Erőlködik, | hogy barátilag mondjon valamit, | intést, biztatást. (Szabó Lőrinc)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Unszolás. Bucsúzik a vadász … Semmi szóra, semmi bíztatásra Nem maradhat vendéglőivel [= vendéglátóival]. (Vörösmarty Mihály)
