átellen
átellen [t-e] főnév, határozószó és névutó (elavult)
I. főnév -t, -e, [e] (csak egyes számban, főleg személyragos alakban) Szemben levő terület v. rész. Őket, az ég átellenén, A két hajnal harcban lelé. (Arany János) Az átellenből hangzó páros nevetés hangja elzavarta az ő arcáról a mosolyt. (Jókai Mór) Parancsolá a hajósnak, hogy evezzen vele a Zulejmája átellenéig. (Jókai Mór)
II. határozószó Arccal a beszélő v. a szóban forgó személy felé fordulva, szemben (I. 1); szemközt (I. 1). Azoknak árnyéka oda van nőve teste alakjához, két átellen összeragadt árnyék. (Jókai Mór)
III. névutó (előtte v. utána álló -val, -vel ragos névszóval, azzal együtt értve) Átellenben (II); szemben, szemközt. Átellen a víg Júdit nénivel Az ifjuság kuruc dolgot mivel. (Arany János)
