KAPCSOLAT AZ EMBERREL
KAPCSOLAT AZ EMBERREL
Korszerű etológiai vizsgálatok? Nos, hogy ezekről némi fogalmunk legyen, meg kell ismerkednünk az utóbbi évtized legnagyobb idevágó felfedezésével, nevezetesen azzal, hogy az ember és a kutya közötti kapcsolat kialakulásában van egy olyan - kritikus - időszak, amely szinte meghatározza az állat további életét. Azért ismeretes, a kölyköt általában 5-8 hetes kora között viszik el az alomból. Ekkortájt kerül emberi környezetbe. Ebben az időszakban a nevelésében, szoktatásában elkövetett hibák komoly nehézségeket és magatartási rendellenességeket okozhatnak a kutya későbbi életében. Tudniillik ez az az időszak, amikor a kutyában maximális érzelmi vonzódás keletkezik az ember iránt. Rendellenességek léphetnek fel, ha a kutya későbben hagyja el az almot, vagy ha az emberektől elszigetelten tartják. Ilyenkor alig alakul ki némi kapcsolata az emberrel, hiszen a kutyatenyésztő nem törődik vele annyira, nem foglalkozik annyit vele, mint egy igazi tulajdonos. Ebben az esetben előfordulhat, hogy nagyon nehéz, vagy teljesen lehetetlen a kutya alkalmazkodása az új gazdához. A hosszú időszakon keresztül kennelben tartott fiatal kutyánál egyébként öntudatlan agresszió is felléphet ismeretlen tárgyak, illetve emberek iránt.
Amikor tehát a kiskutya reagálni kezd más ebekre vagy emberekre, élete szellemileg döntő szakaszához érkezik - az ún. kritikus időszak kezdetéhez. Az emberrel való ismételt találkozásai során kialakulnak benne azok a vonások, amelyek hűségessé és barátságossá teszik! Ezt a folyamatot, illetve azokat a hatásokat, amelyek ebben az időszakban érik, az etológusok (viselkedéskutatók) kapcsolatfelvételnek (szocializációnak) nevezik.
Az a helyes gyakorlat, ha a kapcsolatteremtés egyetlen ember vagy nagyon kis számú embercsoport (család) hatására történik. Ilyen esetben a kölyök és az anya, valamint az emberi család együttesen valami falkafélét alkot, és az ezen belül kialakult és rögződött kapcsolatok igen erősek lesznek. Van, amikor a kölyköt anyjától elválasztva próbálják szocializálni. Igaz, nem könnyű feladat az ember számára, hogy az anya helyét betöltse a fiatal kutya életében, de viszont így sokkal könnyebb falkavezetői szerepét elismertetnie a kiskutyával.
Az emberhez szoktatás szempontjából egyébként az a legjobb, ha a kiskutyát 6-12 hetes kor körül veszik kézbe. Minél többet foglalkoznak - ésszerű határok között - ilyenkor a kölyökkel, annál nagyobb és erősebb az ember szocializáló hatása. A tenyészetekben felnövő ebek általában elenyésző kapcsolatba kerülnek az emberrel, és ezért - mint általában azok a kutyák, akiket kb. a 6. hónapig emberek egyáltalán nem vesznek kézbe - az emberhez való alkalmazkodás, a fogékonyság nagyon kevés vagy éppenséggel semmi jelét nem mutatják.
A kölyökkori kapcsolatfelvétel elmaradása - mint említettük - rendkívül komoly zavarokhoz vezethet. Nemrégiben etológiai vizsgálatot végeztek tíz olyan eset kapcsán, amikor - Európa különböző részeiben - kutyák emberekre, olykor saját gazdájukra támadtak. Ezeknek az állatoknak több mint a fele kennelben tartott kutya volt, és fiatalkorában emberekkel igazi kontaktusba nem került. A többi esetben - talán egy vagy két kivétellel - "lelkileg" beteg kutyákról volt szó, azaz olyanokról, amelyek fajtestvéreikkel szemben is abnormális reakciókat mutattak.
A kapcsolatfelvétel eredményei a különböző fajtáknál bizonyos tekintetben eltérőek. Némelyik fajta igen könnyen, némelyik viszont nehezen teremt kapcsolatot az emberrel. Az egyik rendkívül szorosan kötődik a környezetében levő egyetlen személyhez - miközben a család más tagjait is szeretetébe fogadja -, amíg más fajták úgyszólván minden emberi ráhatás nélkül is mindig és mindenhol barátságosak a velük szemben barátságosan viselkedő emberekkel. A szetterek, vizslák, spánielek - általában a vadászkutyák - barátságosak és csak ritkán agresszívak. Végül az úgynevezett egyemberes kutyák - dobermann, a rottweiler, az óriásschnauzer, a német juhászkutya stb. -, melyeknél az emberhez kötődés olyan gyorsan végbemehet, hogy egyetlen nap vagy akár egyetlen óra hatására a kutya egy bizonyos személyt mindörökre a gazdájának tekint. (A "szocializációnak" egyébként semmi köze a kutya tulajdonképpeni neveléséhez.)
