Xoloitzcuintle.
Xoloitzcuintle.
Mexikói származású, ősi kutyafajta. A maják, aztékok úgy vélték, hogy ez a kutya vezeti át a holtak lelkét a túlvilágra. A mexikói Colima államban régi sírokból égetett agyagból készült ~-ábrázolások kerültek elő, bizonyítván a fajta ősi voltát. A "xolos" történetének fekete lapjait a spanyol hódítók írták - midőn Mexikó a érkeztek, lakomáikon hamarosan a legfinomabb csemege az ízletes húsú ~.
Rendkívül érdekes megjelenésű eb. Legfeltűnőbb jellegzetessége lágy tapintású sima, igen vékony, finom bőre. Hosszabb szőrzet csupán a fülek között és a farok végén található. Ezeken a helyeken rövid, kemény és nem sűrű szőrszálakból álló csokor díszíti az állatot. A fajta másik sajátos jellegzetessége, hogy ezek a kutyák nem lihegnek, bőrükben ugyanis izzadságmirigyek találhatók - a többi kutyafajtától eltérően -, verejtékezni képesek. Normális testhőmérsékletük 40 °C, ami szintén különlegességnek számít. Jó természetű kutyák; nyugodtak, tartózkodóak. Csak akkor ugatnak v. morognak, ha provokálják őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szomorú v. gyáva állatok; ellenkezőleg, vidám, értelmes, mégis méltóságteljes ebek.
A ~ nagyjából olyan, mint egy kopasz » manchester terrier. Koponyája kissé széles, pofája elkeskenyedő, stopja (» Arcorri hajlás) minimális. Füle elegáns, nagy, akár 10 cm-es is lehet, formája kissé a denevér fülére emlékeztet, ha figyel, mereven és ferdén feláll. Szeme közepes nagyságú, mandula formájú, orrtükre fekete. Nyaka hajlékony, könnyedén ívelő, ránc nélküli, mellkasa mély, de viszonylag keskeny, hasa izmos, háta egyenes.
Végtagjai arányosak, egyenesek, mancsa nyúllábszerű, visszahúzott ujjakkal. Farka mélyen tűzött, sima, inkább hosszú, lefelé tartja, legalább a csánkig ér. Színe egyszínű, sötétbronz, elefántszürke, szürkésfekete v. fekete. Egyes példányokon a rózsaszínű v. barna foltok is elfogadhatók. Kb. kétszer akkora, mint a » csivava. Legkisebb marmagassága a 30 cm, de elérheti az 50 cm-t is; testtömege 9,1-13,6 kg.
