Vakvezető kutyák.

Teljes szövegű keresés

Vakvezető kutyák.
A vak embernek mindig felbecsülhetetlen társa volt a kutya; többé-kevésbé a vezetésére bízta magát. De komoly, szakszerű oktatás ezen a téren csupán 70 esztendeje folyik. A világ első vakvezetőkutya-kiképző központját Németországban alakították meg 1915-ben. Amerikában mintegy 50 esztendeje egy világtalan szenátor részére képeztek ki először vakvezető kutyát. A kísérlet sikerült, s hamarosan megalakult a "Látó Szem" társaság, amely eleinte a háborúban megvakult katonák részére képzett ki kutyákat. A "Látó Szem" 1929 óta sok ezer világtalannak nyújtott segítséget. A jól kiképzett kutyák valóban igyekeztek pótolni gazdájuk látását, minden járdaszegélynél megálltak, kikerülték az akadályokat és viszonylag biztonsággal közlekedtek a járművek között. Az 1940-es években már működött Amerikában a "Vakvezető Kutyát a Vakoknak Társaság"; ezután világszerte különböző kutyaegyesületek, állatorvosok, szakértők bevonásával megkezdték a vakvezetőkutya-kiképzés gyakorlati és elméleti alapjainak kidolgozását, a vakvezetésre legalkalmasabb fajták kikísérletezését.
Tkp. nem is annyira a fajtatulajdonságok, mint inkább az egyéni adottságok és képességek a lényegesek, megállapíthatjuk, hogy a fizikai tulajdonságok és a » vérmérséklet egyaránt fontosak. A fizikai követelmények: a kutya legyen eléggé nagy termetű (50-60 cm-es magasságú, esetleg még valamivel több), jó felépítésű és erőteljes, hiszen sokat kell mennie. A kiegyensúlyozott vérmérséklet ugyancsak elengedhetetlen. A vakvezetésre kiszemelt kutya legyen megfontolt, engedelmes, nagyon fegyelmezett. A félénk, ijedős, túlzottan játékos, bizalmatlan, ideges, kényes v. harapós állat nem alkalmas erre a munkára.
A felsorolt követelményeknek leginkább a nagyobb termetű juhászkutyák, a labradorok, a retrieverek, az újfundlandiak, az airedale terrierek és bizonyos fajták keresztezett egyedei felelnek meg. A német juhász kutyát az egyik legjobb vakvezető kutyának tartják; kiváló tulajdonságai, intelligenciája, hűsége, szolgálatkészsége, tanulékonysága, fegyelmezettsége, különösen alkalmassá teszik erre a feladatra.
Vakvezető kutya kiképzése
Vakvezető kutya munkában

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem