Vadkutyák.

Teljes szövegű keresés

Vadkutyák.
Az elnevezésen nem a szóban forgó állatok természete értendő, hanem azt jelzi, hogy bár kutyaszerűek, mégis eléggé messze estek családfájuktól. Korán - valamikor a földtörténeti harmadkor utolján - kiváltak a miacidák ágából. Ebbe a csoportba tartozik a dél-amerikai bozótkutya, az ázsiai dól és a hiénakutya.
A dél-amerikai bozótkutya (Speothos venaticus) D-Amerika őserdeinek mélyén, Paraguaytól Panamáig fordul elő. Meglehetősen fura teremtmény; vadászat közben nemegyszer füttyögő, dünnyögő hangokat hallat, mintha csak magában beszélne. Arcorri része rövid, erőteljes. Teste hosszú, kövérkés, a rókáéhoz hasonló farka kurta, lábai rövidek, vaskosak. Szőrzete ritka, durva; apró, kerek, felálló füleit azonban dús szőr borítja. Színe barna. Akkora, mint a vörösróka, de megjelenésében inkább egy falusi korcs kutyára hasonlít. Rejtett életet él, ezért a szabad természetben folytatott életmódjáról nem sokat tudunk; többnyire mintegy 10-15 állatból álló falkákban él. Egy-egy ilyen csapat mindenre vadászik, ami csak ehető számára az őserdőben, de ált. rágcsálókkal táplálkozik.
A dólt (Cuon alpinus) gyakran nevezik dzsungelfarkasnak, dzsungelkutyának, vörös farkasnak, ill. indiai dólnak is, holott több, színekben eltérő alfaját ismerik: egyik változata Szibériában, a másik Malájföldön, ill. Szumátrán és Borneón él. A dzsungel könyvében is szereplő vörös kutya rendszerint nagy létszámú falkákba verődve vadászik. Vakmerősége állítólag az őrülettel határos; "még a csíkosbőrű is kitér előlük" - figyelmezteti Bagira Mauglit Kipling regényében, s valóban: szavahihető vadászok tanúsága szerint egy csapat dól még a nagy ragadozó emlősöket: a medvéket, a leopárdokat, a tigriseket is elkergeti zsákmányuktól, sőt megtámadja, gyakran szét is tépi ezeket a ragadozókat.
Félelmi távolságot nem ismernek, vagyis nem menekülnek el a meghatározott távolságnál közelebb kerülő ellenség elől. Zsákmányuktól még puskalövésekkel is alig lehet elűzni őket. Lelőtt társuknak nekiesnek, a közelükben levő vadásszal sem törődve, szétmarcangolják. Zsákmányuk a nyúltól az ázsiai szarvasfajokon az antilopok és a gazellák seregén át a hatalmas kafferbivalyig és a mocsári vadbivalyig minden, ami elterjedési területükön él és mozog.
Vadászati taktikájuk viszonylag egyszerű; a legelészők csoportjából kiszakítanak egy rendszerint beteg állatot, amelynek a nyomába szegődnek és viszonylag lassú, de a végletekig kitartó futással üldözik mindaddig, amíg a kiszemelt préda ereje elfogy és lelassul. Akkor azután a sarkába érve földre rántják (pontosan úgy, ahogy Maugli üldözését Kipling leírja).
A hiénakutya (Lycaon pictus) a nyílt afrikai sztyepp vadkutyája, ugyancsak félelmetes vadász hírében áll. Falkában vadászik, méghozzá ún. váltott módszerrel. A vezérkutya diktálja az iramot, míg a többiek hátramaradva körülkerítik a kiszemelt áldozatot. A legfürgébb antilopot is képesek így kifárasztani. D- és Közép-Afrika magasföldjein, préris területein élnek; olyan hírhedt állatok, hogy nem védi őket semmiféle vadvédelmi törvény. Azt mondják, még az oroszlánt is megtámadják. Egyikük nekiugrik az állat torkának, ha az megölné v. megsebesítené, a következő veszi át a helyét. (Feltehetően, ha ez igaz, csakis magányosan járó, nagyon öreg és elgyengült oroszlánokról lehet szó.) Különösebben az emberektől sem fél, nem menekül el előle, de nem is támadja meg. A fiatalon fogságba került hiénakutyák állítólag egészen szelíddé válnak, de rendkívül erőteljes fogazatuk miatt még így is veszélyesek; még játékos harapásuk is súlyos sérüléseket okozhat.
Társas életük fejlett; egyik érdekes szokásuk, hogy prédájukat megrágják, majd valamelyik társuk elé hányják. Az elfogadja és felfalja az eléöklendezett táplálékot, cserében persze hasonló módon jár el egy másik csapattársával.
Érdekes megjelenésű állat; színe hasonló a teknőctarka perzsa macskáéhoz; a narancs-, a fekete és a fehér szín foltokban keveredik rajta. Nem kevésbé érdekes formájú a füle: felálló, hatalmas, kerek, denevérszerű. Testméretéhez képest lábai meglepően vékonyak, törékenynek tűnnek, noha a farkas is alig versenyezhet a hiénakutyával kitartásban. Rövid farka végén pamacs díszlik. Csak négy ujja van, s » farkaskaromnak nyoma sincs rajta.
Hiénakutyák

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem