(Västgötaspets). Elsősorban Svédországban honos, de megtalálható Norvégiában, Finnországban és Dániában is. Azt tartják róla, hogy a vikingek ősi kutyája volt, és valamikor főként a juhnyájak terelésére használták. Manapság is látható itt-ott a nyájak mellett, de előszeretettel tartják kísérő- és házőrző kutyaként is.
Éber, tüzes, rövid lábú, hosszú testű, eléggé kicsi, de izmos kutya. Feje viszonylag nagy, elkeskenyedő, orrtükre fekete. Szeme közepes nagyságú, ovális, sötétbarna, füle hegyes, felálló. Nyaka hosszú, mellkasa mély és széles, háta rövid, izmos, fara széles, enyhén lejtős. Végtagjai rövidek, párhuzamos állásúak, mancsai oválisak. Farka elég rövid, vízszintesen v. kissé alacsonyabban hordja, figyelő helyzetben azonban magasra emeli. Szőrzete kemény, sűrű, félhosszú; színe szürke, sötétebb háttakaróval, amely leér a mellkas oldalaira is; a pofáján, a nyak alsó részén, a mellén és a végtagjain világosszürke v. szürkéssárga. Ezenkívül lehet vörössárga világosabb foltokkal, szürkésbarna, barna-sárga v. kékesszürke színű. Marmagassága 33-40 cm; testtömege 9-14 kg. Szinte a megszólalásig hasonlít a welsh corgira.
Svéd juhászkutya