Forgolódás.

Teljes szövegű keresés

Forgolódás.
A kutya mielőtt lefekszik, ált. többször körbefordul; már Darwin is leírta ezt a viselkedést, és példaként hozta fel az ösztönös cselekvésre, amelyet ebeink vad őseiktől örököltek. Darwin óta abban látják az okát, hogy a kutya ősei füves vidékeken éltek, és alvás előtt ily módon a fű letaposásával "ágyaztak" meg maguknak. Egy másik, az előbbivel lényegében megegyező feltevés, hogy a vadon élő ősök mielőtt elhelyezkedtek, ~ közben mancsukkal kitapogatták a megfelelő (sima) területet, ahol viszonylag kényelmes alvás, pihenés ígérkezett. Van olyan vélemény is, hogy tkp. ezek a mozdulatok kígyókat és skorpiókat riasztottak el az alvóhelyről. Ez a legkevésbé elfogadható nézet, nem a természet megfigyeléséből vonták le, hiszen aki a kígyók és skorpiók magatartását ismeri, az tudja, hogy velük szemben ez lenne a legszerencsétlenebb védekezési mód, amit a kutya tehetne. A kutya éles szimata elegendő arra, hogy ezek marásától megóvja magát.
A jelenséggel kapcsolatban kísérletsorozatot hajtottak végre farkasokkal, sakálokkal, rókákkal, kutyákkal. Mindezeket az állatokat időnként hosszabb, időnként egész rövid ideig megfuttatták lefekvés előtt. Kiderült, hogy kiadós futás után a kutyák elég sokáig forgolódtak, rövid futás után viszont egyetlen forgással is beérték. Feltehetően azért, mert a forgásnál valójában arról van szó, hogy kutyáink behajlítják gerincoszlopukat, s ily módon érik el megfelelő » alvási pózukat, amelyben mintegy kört alkotnak. Kiadós futás után a nagyon megfeszített gerincoszlop bizonyára elfárad, és ilyenkor több forgásra van szüksége, hogy megfelelő helyzetbe kerüljön. Megfigyelhető, hogy az a kutya, amely hosszabb időn keresztül aludt, amikor felkel és megint lefekszik, ugyancsak többször megfordul maga körül, mert hátgerince alvás közben merevvé vált.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem