Dalmata

Teljes szövegű keresés

Dalmata
(Dalmatinska). Ősi jugoszláv fajta; már az ókori leletek között is szerepelnek a ~hoz eléggé hasonlító pöttyös kutyák. Nyilván ennek alapján vélik úgy, hogy az egyiptomi agár és a dog keresztezéséből keletkezhetett; mások szerint viszont a bengáli vizslák leszármazottja. Mindenesetre nem agár és nem is dog, de nehezen sorolható be bármelyik fajtacsoportba. Az ókorban gyors, szívós, nagy testű kutyák lehettek, s inkább a dogokhoz, mint az agarakhoz hasonlítottak, de ez a típus a középkorban valószínűleg kiveszett, majd agárszerűbb, könnyebb változata terjedt át Európába. Hitelt érdemlő forrásokból annyi megállapítható, hogy 4-600 évvel ezelőtt egyes törzseit már ismerték Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban; Angliában is legalább 300 éve tenyésztik.
Ma ismert típusát tkp. az angol tenyésztők rögzítették, és pöttyös kutyának, ill. kocsikísérő kutyának, később hintókutyának nevezték - elárulva ezzel feladatát. Főként a lovasok és a postakocsik kísérőjeként, védelmezőjeként szerepelt, kezdetben falkában, később kisebb csoportokban.
A fajta első standard leírása 1850-ből való. Ezt később újra és újra módosították, majd végleges formájában 1962-ben rögzítették.
A ~ ma már szinte az egész világon népszerű kedvenc, de házőrzőnek, vadászkutyának, ill. őrző-védő ebnek is igen hasznos. Értelmes, tanulékony, fölöttébb aktív kutya; különösen vonzódik a gyerekekhez, békés természetű, ritkán válik morózussá.
Vizsla alakú és nagyságú, elegáns kutya. Feje hosszúkás, szeme közepes nagyságú, kerekfüle lelóg. Háta egyenes, izmos, mellkasa nem túl széles, de mély, fara gömbölyű. Végtagjai egyenesek, erősek, izmosak. Farka a csánkig ér, a hegye felé fokozatosan elvékonyodik. Figyelő helyzetben vízszintesen tartja. Szőrzete rövid, sűrű, kemény; színe fehér, fekete v. barna foltokkal tarkítva. A kanok marmagassága 55-61, a szukáké 50-58 cm; testtömege 25-30 kg (1. 44. színes fénykép).
Jó felépítésű dalmata kan
Dalmata

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem