Korai kapcsolat
Korai kapcsolat
A kutya egyébként különleges helyet foglal el az állatok között olyan értelemben, hogy tanítását jutalmazással lehet befolyásolni, például dicsérő szóval vagy az állat megérintésével (simogatással). Az ebbel való korai kapcsolatteremtés megkönnyíti a nevelést. Korai tapasztalatok hiányában viszont az állatban rideg, merev, "elutasító viselkedés", ellenállás fejlődhet ki az emberrel és az ember módszereivel (neveléssel és jutalmazással) szemben!
Az etológusok - mint tudjuk - a 4-12 hetes kort jelölik meg a kapcsolatteremtés kritikus időszakául (lásd Szocializáció, illetve Kritikus időszakok c. címszavunkat). Az olyan kiskutyákat, amelyek nem kerülnek gazdához 13 hetes koruk előtt, sokkal nehezebb kiképezni egyéves korukban (vagyis éppen abban az időpontban, amikor a legalkalmasabbak komolyabb feladatok elvégzésére), mint a megfelelően szocializált fiatal állatokat. Ezenkívül persze szerepet játszik a kiképzésben még sok más tényező is, annyi azonban biztos, hogy a korai szocializáció megkönnyíti a későbbi munkát.
De próbáljuk egy kicsit gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a témát. Lássuk, tulajdonképpen mit is csinálunk, helyesebben szólva, mit próbálunk tenni a kutya kiképzésénél? Arról van szó, hogy egy kondicionált, azaz feltételes ingert összekapcsolunk, mintegy társítunk egy feltétlen ingerrel, hogy aztán idővel a feltételes inger segítségével a kívánt viselkedési formát hozhassuk ki kutyánkból. Felhasználjuk tehát az állat szükségletét, ezt az ösztönös hajtóerőt, az éhséget. Esetünkben a táplálék a feltétlen inger, végül valamiféle jelzés, fütty vagy egyéb hang a feltételes (kondicionált) inger. Ezt követően kielégítjük a kutya szükségletét, vagyis megetetjük. Ez a megerősítés. Ha a kutyánk már jól kondicionált, akkor a helytelen viselkedést büntethetjük, azaz negatív kondicionálást is alkalmazhatunk.
A régi módszer teljes egészében a kutya kényszerítésén alapult. Kényszerítették arra, hogy a parancsnak "gondolkodás nélkül" engedelmeskedjék. A kiképzési kézikönyvek azt tanították olvasóiknak: mutassák meg a kutyának, mit akarnak tőle. A leülés tanításakor tehát kényszerítsék ülő helyzetbe az állatot, a "lábhoz" vezényszóra rántsák magukhoz a pórázzal, a "fekszik" parancsra pedig nyomják a földre. A kutya látszólag meg is tanult engedelmeskedni, de valójában csak az erőszaknak engedett! A korszerű módszer a kutya akarásának felhasználásán alapul, feltételes ingerek segítségével igyekszik rávenni az állatot, hogy önszántából cselekedjék. A kiképzés során a kutya valamennyi mozdulata legyen természetes. E mozdulatokat oktatás közben a kívánt irányban módosítjuk.
Mielőtt azonban sorra vennénk azokat a jelzéseket, jeleket, vagyis feltételes ingereket, melyeket a gyakorlati kiképzésnél haszonnal alkalmazhatnak a kutyatulajdonosok, elkerülhetetlen, hogy néhány általános kiképzési alapelv taglalásával tegyük próbára a tisztelt olvasó türelmét...
Mindenekelőtt azt a látszólag magától értetődő, természetes momentumot kell nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a kiképzőnek tetőtől talpig ismernie kell a kutyáját természetét, vonzalmát, ellenszenvét, szokásait és egyéb tulajdonságait egyaránt. A kutyával való foglalkozásnál leglényegesebb a türelem! Akinek ez hiányzik, leghelyesebb, ha hozzá sem fog ehhez a kényes munkához. Egyéves kor alatt gyakran van olyan időszak, amikor a kutya képtelen teljesíteni a rárótt feladatot. Kizárólag attól a kutyától várhatunk később értelmes és eredményes munkát, amelyik legalább egyéves kiképzésen esett át.
