A dajkakutya

Teljes szövegű keresés

A dajkakutya
A kutyatenyésztés gyakorlatában előfordul, hogy a kölykök felneveléséhez dajkakutyára van szükség. Ha sikerül "rábeszélni" egy szukát, hogy az övéi mellett idegen kölyköket is befogadjon, akkor úgy fog viselkedni, mintha a jövevények a sajátjai lennének. Egyhetes szoptatás után már nem is különbözteti meg az adoptált kiskutyákat az övéitől. Megjegyezzük, hogy az árva kölyök dajkaságba adása sokkal eredményesebb és előnyösebb megoldás, mint a mesterséges táplálás.
Dajkakutya
Előfordul az is, hogy csak nagy nehézségek árán lehet rávenni a szukát, hogy sajátjai mellé idegen kölyköket is befogadjon és szoptasson. Megtörténhet, hogy miután megszagolta a vendégeket, nem törődik tovább velük. De arra is volt már példa, hogy az anyakutya eltávolította kölykei mellől az idegen kiskutyákat, sőt megölte azokat. Akad viszont olyan szuka, amelyik más alomból "ellopja" a kölyköket, mintha a saját alomszámát akarná így növelni...
Kísérletek szerint az idegen kölykök befogadásának legfontosabb feltétele, hogy ugyanolyan szaguk legyen, mint az anya saját újszülöttjeinek. Éppen ezért a más alomból származó kölyköket néha bekenik a dajkakutyának kiszemelt állat tejével vagy hüvelyváladékával. Ennél sokkal egyszerűbb, ha a "pótmama" saját kölykeit egy-két órára eltávolítjuk, az idegen kiskutyákat pedig melléjük teszik. Amikor a kölyköket visszarakják, egyenként odatartják a szukának, hogy megnyalogathassa őket. Ha ezt az idegen kölykökkel is megteszi, majdnem bizonyosra vehető, hogy nyugodtabban otthagyhatjuk a kis "árvákat" a többivel.
Elárvult kiskutya táplálása
Azt a szukát, amelynek a saját kölykei elpusztultak, általában könnyebb rávenni az adoptálásra, mint a saját kölykeit is szoptató kutyát. Előfordul azonban, hogy a kölykeit elvesztett szuka mégsem hajlandó az idegen kiskutyák befogadására. Ennek több oka is lehet. Például az, hogy a szuka beteg; méhlepény- vagy magzatburok-visszamaradás miatt méhgyulladásban szenved.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT