A táplálék elrejtése
A táplálék elrejtése
A húsevő állatok azért ássák el táplálékukat, hogy azt a dögevők elől biztonságba helyezzék, no meg azért is, hogy társaik elől elrejtsék. A farkas az elásással társai és más emlősök elől persze nem tudja tökéletesen elrejteni táplálékát, de mégis csökken a veszélye, hogy azt a falka többi tagja megtalálja.
Az elrejtő viselkedés első fázisa a megfelelő hely keresése
A határozottan éhes kutya általában nem ássa le táplálékát. A táplálékrejtési reakció mindaddig nem váltódik ki, amíg a kutya eleget nem evett. Megtörténhetik azonban, hogy az állat - ha egyszerre több csontot is kapott- egyáltalán nem kezdi el enni azokat, hanem többségét, vagy akár valamennyit elrejti. Még akkor is, ha esetleg órák óta nem evett. A csont vagy általában a táplálék elrejtése attól függetlenül kiváltódik, hogy van-e közelben másik kutya.
A csontot vagy más könnyen vihető táplálékot elrejtő kutya igen jellegzetesen viselkedik. Lassan szájába veszi a csontot, és óvatosan továbbmegy, merev, de nem határozottan fölfelé mutató farokkal. A kutya szinte céltudatosnak látszik, habár semmiféle meghatározott hely irányába nem halad. Ugyanakkor bizonyos agresszív kedélyállapotba is kerül, és ennek megfelelően önmutogató testtartást vesz fel.
A kutya táplálékrejtő tevékenységét elsősorban a különféle méretű nyers húsdarabok és csontok váltják ki. Az "elrejtő magatartás" főként olyan helyzetekben váltódik ki, amelyekben a kutya nem képes azonnal megenni az eledelt. A kisebb darabokat viszont - még az esetleges vetélytársak jelenlétében is - azonnal megeszi. Kenyérdarabokat vagy más "mesterséges", illetve puha élelmet sohasem ás el a kutya. Kizárólag azokat a táplálékokat rejti el, melyek állati eredetűek.
Vannak kutyák - például a boxerek - , amelyek rendkívül kedvelik az édességet. Sok boxer - de másfajta kutya is - előnyben részesíti az édes tésztát vagy csokoládét, még a hússal vagy a csontokkal szemben is. (Ez egyébként világosan "leolvasható" az ilyen táplálék fogyasztása alkalmával tanúsított viselkedésből, és főleg arckifejezéséből.) Mégis, az édességet ezek a kutyák nem védelmezik. Gazdájuk nyugodtan kiveheti szájukból a csokoládét vagy a krémest, míg a csont vagy a legapróbb húsdarab elvételének ellenállnak. Ugyanezt a különbséget tapasztaljuk a kölyökkutyánál anyjával szemben is, ha édességet vagy húst kell "megvédenie".
Maga az elrejtő magatartás általában több fázisból áll, amelyek között első a megfelelő hely keresése. Ez a "megfelelőség" koránt sem egyértelmű. Ha a kutya az élelmét házon kívül rejti el, általában olyan helyet keres, ahol a legkönnyebb lyukat ásni. Ez a hely rendszerint félreeső, puha talajú.
A lakáson belül a kutya ezt a tevékenységet a legmeglepőbb és a legkevésbé megfelelő helyeken igyekszik végrehajtani: szekrény és fal közé, kárpitozott bútorok sarkaiba próbálja elrejteni eledelét.
A földbe való elrejtésnél a kutya hozzávetőleg a fejével azonos méretű gödröt ás, és abba helyezi bele a táplálékot. Ásás közben a kérdéses élelem közvetlenül a kutya mellső lábai mellett fekszik, hogy ásás közben is szemmel tudja tartani. Amikor a gödör elkészült, a csontot orrával belelöki, majd belegyömöszöli a lyukba. Ezután többször a csonthoz érinti az orrát - nyomogatja, "elrendezi" az elrejtendő darabot. Ezek után következik a csont befedése. A lekapart földet a kutya orrával elegyengeti, illetve a csontra helyezi, úgyannyira, hogy az ásás nyomai alig lesznek láthatók.
Amennyiben a csontelrejtési tevékenység a lakáson belül történik, úgy ez a magatartás természetesen eredménytelen lesz. Az orr mozgásával a csont betakarása lehetetlen, ezért a kutya egy idő után többnyire felveszi az elrejtendő táplálékot, azután pedig valahol másutt újra és újra hozzáfog az elrejtési művelethez. Végül rágcsálni kezdi a csontot.
Érdekesen alakul az "elrejtő magatartás", amikor a kutyát megzavarják a táplálék elásása közben. Amennyiben ember vagy állat közelít a kutyához, mikor az gödröt ás, illetve elrejti a táplálékot, legtöbbször ismét kiveszi a csontot a gödörből, néhány méterrel arrébb viszi, és valahol másutt ássa el - méghozzá látótávolságon belül!
A kutya általában őrzi az elásott csontot. Ilyenkor úgy fekszik, hogy feje az elásott csonthoz igen közel van, orra azonban más irányba mutat, mint a rejtekhely. Orra azért nem "mutat" a csont felé, mert nem akarja, hogy az elrejtett táplálék helyét más kutyák számára nyilvánvalóvá tegye - hiszen egyéb helyzetekben a kutya orra egyenesen arra a dologra "néz", amely érdekli.
A kutya napokig, hetekig, vagy akár hónapokig is visszaemlékszik, hol ásta el a táplálékot. Amennyiben játékos kedvében van, vagy ha éhes - de gyakran akkor is, ha másik kutya tűnik fel az elrejtett táplálék közelében - előássa az esetleg több hónappal ezelőtt elrejtett "zsákmányt", és enni kezdi. Az is előfordul, hogy csak azért ássa fel, hogy nyomban máshová vigye és ismét elrejtse. Feltehetően valamilyen sajátos kedélyállapot - vagy egy másik kutyának a rejtekhely közelében való hirtelen megjelenése - emlékezteti a kutyát az elrejtett táplálék helyére. Az elásott táplálék szaga nyilvánvalóan nem játszik döntő szerepet, hiszen akkor - egyebek között - más kutya is könynyen észrevenné azt.
