3
3
A másik teremben már többen voltak, de valamennyien edényekben főve, részint szennyes ruhákhoz való üstökben vagy mosogatásokhoz való edényekben, mert itt nemigen ismerték a finomabb konyhai felszereléseket.
A legnagyobb fazékból éppen egy úrnő tárta ki karjait Kastélyfi gróf felé:
– Milyen különös találkozás, kedves grófom! Kérem, ne vessen meg nyomorúságos helyzetemért, a fatális véletlen sodort ide. Egy jó barátnőm helyett fogtak el, és annak bűneit olvassák fejemre.
Lehoczky grófné volt a megszólamlott hölgy, aki darab ideig meglehetős szerepet játszott Kastélyfi gróf életében.
Házasságának alig hatodik hónapjában, egy farsang vasárnapi ebéd után, falba épített, egész alakját mutató tükör előtt állván, közölte Kastélyfi gróffal, hogy ezt a gyönyörű termetet – százötven centiméter volt, kicsit hajlamos a kövérségre, de fürge, táncos lábának járása, mint a foxterrier kutyáé, arcán keleti, mákonyos mosoly, mint abban az időben divat volt, hangjában az Ezeregyéjszaka mesemondó háremhölgyének lágysága és elmerengése, tavaszi szeplők és a férfiakkal szemben való alázatos magatartás egészítvén ki a gyönyörű termetet – nem becsüli meg férje, akihez házasságtörés és válás után ment, miután az üdvösséget az egyébként jelentéktelen Lehoczky már korábban kiélvezte.
A vörös frakkos gróf nagy szemeket meresztett a vallomásra, és körülbelül két esztendeig törte azon a fejét, hogy a számára bűbájt, életről való elfelejtkezést, sőt éjszakai álomtalanságot jelentő úrnőt ugyancsak elszökteti második férjétől, mert az asszonyság ragaszkodott a szöktetési formulához, mint először csinálta. Közben azonban az „üdvösséggel”, azaz alt hangú, férfiasan szenvedélyes, hím galamb búgásához hasonlatos, fullasztó csókokkal teli, csak egzotikus költők által elképzelhető szerelmével úgy megajándékozta a férfiassága delén álló Kastélyfi grófot, mint a korabeli harmincöt esztendős174 asszonyságok szokták, akik minden alkalommal azt hiszik, hogy utoljára szeretnek.
– No, jól nézünk ki, ha ennyit kell szenvedni a legszentebb érzelmeinkért – mond a gróf a fazekában fövő asszonyság mellett álldogálva.
– „Kamellós” voltam beléd, nem tehetek róla – felelt a grófné. Miután ilyen cigányos nyelven azelőtt sohasem beszélt, Kastélyfi gróf kissé megkönnyebbült, mert eszébe jutott, hogy a grófné darab időre valóban elszökött egy cigányprímással, akivel való házasságtörése miatt szenved most.
Bizonyos lelki nyugalommal végezte feladatát, azaz megrakta a fazék alatt a tüzet.
