1
1
Abban az időben, amikor a gavallérok a bő bohócnadrágot még fel nem vették, és tisztességes gázcsőnadrágban vagy legfeljebb lábszárhoz idomuló kéményseprőnadrágban mutatkoztak az úriemberek: akár az óbudai Pacsirta utcában, akár a pesti Andrássy úton, élt egy emeritált életművész, aki úszónadrágban járt télen és nyáron, iskolát tartott a Zugligetben, és a fenséges természethez akarta visszavezetni híveit, akik onnan darab időre eltávolodtak.
– Le a kalappal! – Ez volt a nyugalomba vonult úriember első jelszava. És barátai fejéről leparancsolta a tükrös cilinderkalapokat, a zergeszakállas, bőrszíjjal, vaddisznóagyarral is díszített vadászkalapokat, még a hímzett, bojtos, emlékbe kapott házisapkáknak se kegyelmezett, amely sapkákkal az ajándékozó nők azt akarják elérni, hogy az alattuk meghúzódó gondolat mindig az ő szolgálatukra legyen.
– Le a csizmával! – vezényelte tovább az apostol, aki sokáig bódorgott az élet különböző útjain, amíg az igazi útra eltalált; volt táncos, szerelmi ügyvivő, lakomarendező, szenvedélytitkár módos asszonyságok és pénzes urak mellett, néha a saját szakállára is vadászott, mint egy kertelő agár Pesten. Ám hittérítő korában úgy rendelkezett, hogy hívei mezítláb sétálgassanak a harmatos fűben, Kneipp Nepomuki Jánosnak nevezte magát, és a sarukat, amelyben annyi istentelen utakat bejártak hívei, a falhoz állította, mintha főbelövésre ítélte volna a hetyke tánccipőket, a bakancsokat, a lábvédő, sárga gamáslikat, amelynek bőrei valaha megzavarták a nők eszét. De felakasztásra ítélte a lakkcsizmákat, amelyek torokban hasonlítottak a cirkuszlovasok csizmáihoz, vagy harmonikáztak, mint a jászkun huszároké.
– Le a nadrággal! – intézkedett Kneipp Nepomuki János.
Ez a harmadik feladat nem ment olyan könnyen, „olajozva”,24 mint a hittérítő gondolta. Mindenkinek volt egy ócska vagy új nadrágja, amelyhez a megszokás folytán ragaszkodott. Baltaélesre vasalt pepita nadrág, amely egykor a főváros utcáin úgy űzte az ünőfalkát, mint a kopó; ördöngös bűvésznadrág, amely szerencsetárgyacskákat csörgetett, ha tulajdonosa zsebébe mélyesztette két kezét; a fehér, szarvasbőrös lovaglónadrág, amelynek őse a csendbiztosnadrág volt, de még fekete, kivikszolt bőrülőkével; a kéményseprőben, eszkamotőrösen lábszárhoz idomuló, hódító nadrág; de még a szarvasagancsból való gombbal ékesített turistanadrág se adta meg magát egykönnyen a prófétahívásnak. Akkor is voltak urak, akiknek az egy szál nadrágjukon kívül egyebük nem volt, és ettől az egyetlen, de kétszárú nadrágtól várják szerencséjüket, ha már kétszárú bajuszuk elmulasztotta a sorukon való változtatást.
Csak az ingnek kegyelmezett Kneipp Nepomuki János, amely ing lehetett akár térdig érő, mint a didergő, holdfényes kísérteté; lehetett pendelyszerű, amilyenben az asszonyságok sétálnak, ha nyugtalankodnak; lehetett sáfrányszínű, mint azoké a nőké, akik mindig ingben táncolnak; lehetett hervadt színű, mint az öregasszonyoké, akik őszidőben a szilvásban a lehullott gallyakat gyűjtögetik.
A levegő gyógyít meg minden betegséget, akár a köszvényt, amely úgy elferdíti az emberi végtagokat, mint a fák ágait, midőn azok már kiöregedtek, akár a sebeket, amelyeknek gyógyítgatása, pepecselése, ápolgatása szinte egyedüli szórakozása némely öregembernek. A délnyugati szél a tüdő megbetegedései ellen hasznos. A tavaszi szél, ha hosszú tél után fújdogálna, a megkövesedett szívet és az elapadt vérfolyamot olvasztja, és halkan megkevergeti, mielőtt megkocsonyásodna az emberben lévő aszú. Az őszi szél a maga klárinétsípjával nemcsak a fára akasztott lábszárakat hozza mozgásba, hanem azokat a lábakat is, amelyekről már azt hitte tulajdonosuk, hogy szúette, törékeny lábak lettek, amelyek már csak kukoricaszáraknak valók. És a csontsárga lábak mégis megállnak az őszi szélben, mint a kulacs lábai. A kora nyári harmatos fűben való sétálgatás, hentergés alkalmával a kiszáradt, fidibuszsovány testek új nedvekhez jutnak. És jól teszi, aki még bírja a fákra való felmászást, mert a hollók is azért élnek olyan hosszú életet, mert többnyire fatetőkön ringatóznak. – Körülbelül ennyiben lehet röviden összefoglalni Kneipp Nepomuki János tantételeit.25
Nőket nem vett fel az iskolájába a remete. Nem azért, mintha a nőknek nem kellene meggyógyulni a betegségekből, de a mester amúgy is tudta, hogy a nők nem fogadják meg a jó tanácsokat.
