Antal és a papmacska
Antal és a papmacska
– Szervusz, Psezina! – kiáltotta ismerőseivel való találkozásokon Antal 193*-ban, amikor már senki se köszönt ily viccesen a városban. – Hogy és mint vagy, igen tisztelt barátom? És kedves nőd s nagybecsű családod? És a mindennél drágább egészséged? Mit mondanak hozzád az asszonyok, ha nőies dolgokba vágod a fejszédet? Panaszkodnak vagy dicsérnek, mint régente, amikor úgy pislogott minden nőszemély, mint a rimóci nyúl? És laposakat pillantottak láttodra, mint a katonagomb? Kancsi lett a szája a kíváncsiságtól még Szent Ingeborgnak is, vagy hogy hívták azt a lőcsei fehérasszonyt, aki mindig egy szál ingben járt a férfiak mulattatására? Cukrozzák a szavukat, mint a narancslét, ha hozzád szólnak? Riszálják a derekukat, amikor becses tekinteted elé háttal kerülnek? Dudorászik hangjuk, mint a papírskatulyába fogott légyé, amikor veled beszélnek? Mit észlelsz, amikor rád vetik a tekintetüket? Hányadik gombot nézik a mellényeden? A szíved környékén, vagy az óraláncod mellett lévő gombokat? Vagy talán a vitézkötést, mint a régi huszárnadrágokon? Vagy a gamásli gombját, amely gamáslit minden úriember visel, aki tekintélyével akar hatni a világban? Kínálnak-e sódarral, amelyről azt állítják, hogy maguk főzték, kolbásszal, amelyre előbb rábandzsalítanak, mielőtt tányérodra tennék, gömböccel, amelyhez derékban hasonlítani kezdenek a nők, midőn tisztességes korukat elérték, azt a bizonyos harmincadik esztendőt, midőn az asszony javul vagy romlik, amint a férfi igazítja a dolgát? Kínálnak serrel és borral, hogy csak jól érezd magad a társaságukban? Kihúzzák kabátod szivarzsebéből a kendőt, hogy megszagolják, hogy megnézzék, micsodás monogram van belehímezve? Újmódi vagy régi divatú? Kinyomkodják az arcod pattanásait, anélkül hogy irigykednének arra a másik asszonyra, akinek szépítenek? Megnyírják31 a hajadat, ha a borbély hanyagul végezte volna teendőjét? Pederintenek bajuszodon, ha az lekókadt a mai világ szenvedéseitől? Megnyírják körmödet a kézimunkakosarukból elővett ollócskával? És főként: vállalják-e a harisnyád stoppolását, mialatt mezítláb ülsz az ebédlőben, és savanyú vízzel bort kevergetsz magadnak, hogy elősegítsed az idő múlását? Hímeznek-e a levéltárcádba nefelejcset? Fehér ingeidről gondoskodnak-e? Megdörzsölik-e otkolónnal az arcodat, amikor a meleg gyötör? Elmondják a szép szavakat, amelyeket a hasfájásod ellen való orvosság bevételéhez tartogatnak? És tudnak-e még úgy dicsérni eszedért, szorgalmadért, jellemedért, stílusodért, amelyért régente dicsértek az asszonyok? Tapasztalod-e, hogy nyakszirtjük csiklandós, a hátuk közepén jólesik a simogatás, a domborúbb részeken a csípés, a fülükben a sugdolózás, a hajukon a simogatás, a derekukon az ölelő kar, a lábukon az asztal alatt tett lábnyomás, a térdükön a megmarkolás, a lelküknek a gyengéd szó és a szájuknak a hosszú csók? Lehajolnak az erdei virágért erdei sétájukban? Ülnek veled a padon a Duna-parton, és nem tudják megszámlálni napszálltakor az óraütéseket, mintha végképp elfelejtették volna a matematikát? Raknak-e számos pontot, gondolatjelet a hozzád írott leveleikbe? Kiveszik-e kezedből a horgászbotot, amellyel óraszámra ültél a folyóparton, és megmondják véleményüket a horgászás unalmáról? Énekelnek még a koncerténekesnők, amikor egyedüli hallgatójuk te voltál? Kezdi már Zsanét bájdalát? Tudja-e bölcsődalát a hölgy, aki arcod felé hajol, és karját fejed alá teszi, amíg szegény fejed altatgatja? Álmodik helyetted álmokat a jövendőről, a szerencséről, a családi házról, a teli bugyellárisról, a jó étvágyról, csillapult szomjúságról, a világ megvetéséről, az örökké tartó, csendes életről, a kertről, amely egyedül a tied, a kéményről, amely egyedül neked füstölög, a jó kutyáról, amely lábadnál hever, a neked fütyülő madárról és a kedvező időjárásról a hölgy, aki alvásodban kezedet fogja, hogy még álmában se eresszen el maga mellől? Hogy megoszthassa veled jó érzéseit, egészséges lélegzését, testének hímporát, arcának szépségét, ifjúságának báját, gondolatának lendületét, örömének színét, frisseségének javát, eszének mézét, szívének dobbanását, vérének tejfelét, csókjának üdeségét és gyönyörének ízét? És távol tartson tőled betegséget, nehéz álmot, rossz emésztést, ördögöt, amely a hajadnál fogva ráncigálna a sarokba,32 szédülést, amely megrendítene az élet meredélyén, káprázatot, amely elhomályosítaná tiszta látásodat, női lábat, amely boszorkányként megnyomna, és kísértetet, amely az éjbe hívogatna, kutyavonítást és macskanyivákolást, pisztolydurranást, amelyre legmélyebb álmából felriad az alvó? Találkozol mostanában az angyallal, akinek keze érintésére mindent elfelejtenek a férfiak, akinek hangjára a legmegátalkodottabbak is új, tiszta életet akarnak kezdeni, akinek szerelme mindenért kárpótol, amivel az élet adós marad? Találkozol mostanában hölggyel, akinek szoknyaráncát megolvasgatni többet ér a pénzolvasásnál, arcát nézegetni mulatságosabb a világ egész panorámájánál, és szavát figyelni érdemesebb a legbölcsebb könyvek tanításánál? Találkozol mostanában kisasszonnyal, aki a maga életét úgy oltja a te életed fájába, mint a kertész az ojtógallyakat a gyümölcsfába? Vízmerítő lánnyal, aki megitat a maga kútjából, vagy úridámával, aki a cipődet is kikefélné? Művésznővel, aki neked bukfencezik, és szakácsnéval, aki egész életében csak neked főz? Színésznővel, aki valóban érzi, amit a színdarabban játszik, és fonólánnyal, aki egész életében rád várt a guzsalya mellett? Hercegnővel, aki láttadra megállítja futamodó kocsiját, és hegymászó nővel, aki bércekre kapaszkodik, hogy elérhessen? Mondd, szeretnek szent szerelemmel, minden gondolattal, lélegzetvétellel, mosakodással és fésüléssel és más életbéli teendőkkel szeretnek még a nők? Vagy csak papmacskát adogatnak az igaz szerelem virágai helyett? Hitvány kis növényt, amelyet papmacskának hívnak, és mindenütt megterem a földön? Papmacskát adnak szerelem helyett? Ezen gondolkozzál. Szervusz, Psezina!
*
Így köszöntgetett Antal, ez a régivilágbeli úriember Pesten, 193*-ban, amikor már végleg kialakult a divat a kor reformeszméivel szemben: amely divat azt diktálta, hogy a jobb társadalmi osztályhoz tartozó embereknek illik konzervatívnak lenni. Egy új arisztokrácia alakult észrevétlenül Pesten, a régivilágbeli emberek arisztokráciája, akik beszédben, magaviseletben, szokásban szívesen túltennének még az öregapjukon is. Ugyanezért ez az új arisztokrácia elvakultságában lehetetlenséget kíván a nőktől is, a férfiaktól is. A Régiség Lovagjai ők. Még a papmacskára is szívesebben emlékeznek33 múltjukból – a papmacskának nevezett haszontalan fűre –, mintsem kibékülnének a mai világrenddel.
Már a következő utcasarkon hallatszik Anton (Antal) megszólítása:
– Szervusz, Psezina.
(1931)34
