Párviadal előtt kerüld a nőt
Párviadal előtt kerüld a nőt
Ez lovagias történet, abból a korszakból, amikor a férfiak karddal és pisztollyal mentek egymásnak kancsalító női mosolyokért.
Gavallérnak (elég őt így nevezni) afférja volt.
Nem mindennapi affér: görbe tekintetért, letaposott tyúkszemért vagy nők fixírozásáért. Gavallérnak azért volt afférja, mert egy hölgy arcul ütötte őt a Margitszigeten. Elszánt, modernebb fajta nő volt, aki nem válogatós az eszközökben, hogy érvényesülését megtalálja. Körömmel és foggal akart felülkerekedni az életben, mint többnyire azok, akik nem bíznak a tehetségességükben. Ugyanezért Gavallér valamikor megugrott a Hölgy társaságából, holott úgy tűnt fel már a dolog, hogy Gavallér élete végéig gúnyosan fog mosolyogni minden jobban öltözött nőre: a hölgy parancsolatára.
Gavallér megugrott, a Hölgy lesben állt a szigeti romfalaknál, és megrohanta a gyanútlanul sétálgató Gavallért. Pofont mért arcára. Gavallér természetesen visszaütötte, mire előugrott a Fiatalember, aki éppen be akart mutatkozni mint a Hölgy jegyese, de Gavallér nem adott időt erre, hanem alaposan helybenhagyta a Fiatalembert.
Történnek ilyen dolgok, amiről darab ideig csemcsegve beszélgetnek az emberek. Némelyek már azt is tudni vélték, hogy a gyermektartási pénz miatt volt a pofon. De nem volt igazuk, mint az alábbiakból kiderül.
Tehát reggel párbaj lesz Gavallér és Fiatalember között.
A segédek este hazáig kísérték Gavallért.
– Ne igyál szeszes italt, és kerüld a nőket, hogy reggel rendben legyél – intette őt az öreg párbajsegéd, akit professzionátusnak is nevezhetnénk.
– A párbaj feltételei meglehetősen súlyosak, intézd el a dolgaidat – figyelmeztette a fiatal párbajsegéd, aki még komolyan vette az életet és a halált.422
Gavallér csendesen mosolygott magában, és arra gondolt: vajon nyitva lesznek-e már a borbélyboltok a városban, hogy a kora reggelre kitűzött viadalhoz frissen megborotválkozva jelenjen meg?
És egész éjjel a Hölggyel álmodott, és úgy érezte, hogy voltaképpen szerelmes volt ebbe a Hölgybe, a pofonnál jobban fájt az új vőlegény. Álmában megkérdezgette a Hölgy kezét, száját, ölelő két karját, hogy vajon végképpen felejtette már őt? Megkérdezte szarvaslábát, hogy jobbak-e az új utak, amelyeken mostanában jár, mint a régi sétányok? Titkot súgott a Hölgy hajába, mint régen, amikor nem merte bevallani neki, hogy szereti. Hosszadalmasan elnézegette tenyere vonalait, mintha a Hölgy kezében keresné a maga jövendőjét.
Mikor felnyitotta a szemét: az ágya szélén ült a Hölgy.
A kulcslyukon jött be vagy a nyitott ablakon? Mind a kettő megtörténhet a szigeti kisszállodában, ahol Gavallér ez idő tájt lakott. A vén fák olyan tündöklő reggeli pongyolákat öltöttek magukra, mint a grófnők. A virágágyak élni vágyóan keresték a napot. A verebek a maguk tudatlan nyelvén dicsérték az élet édességeit, a magvaknak jóságát. Minden élni vágyott. Még a száraz falevél is szeretett volna elszökni a kertészlány seprője alól.
Gavallér szótlanul nézett az álmából előlépő Hölgyre.
– Csak csendesen beszélgessünk, mert már ébren vannak a köhögős öregemberek, valamint az éjjeli álmukat bolházó öregasszonyok itt, a szomszédban – kezdte a Hölgy.
– Eljöttem magához, de nem azért, hogy bocsánatot kérjek, mert erre, ugyebár, egyikünknek sincs szüksége. Tudjuk jól, hogy mi történt a múlt időben; kést kellett volna fognom, ha még mindig nem szeretném.
– Megölhettem volna az éjszaka is, senki sem tudja meg. De láttam az arcán, hogy éppen velem álmodik, hát megbocsátottam.
Gavallér szégyenletében elpirult. Csak nem fecsegett ki valamely titkot álmában? – Mit parancsol tehát? – kérdezte elég ridegen.
– Arra kérem, hogy tekintse a Fiatalember jövőjét, karrierjét és az én boldogságomat. Ne ölje meg a párbajban.
– Nem ölöm meg.
– Arra kérem, hogy ne haragudjon rá, ne gyűlölje őt azért, mert kötelességét teljesítette. És ne rontson rá vak dühösséggel azért sem, mert az én választottam.423
– Nem gyűlölöm.
A Hölgy nekibátorkodott:
– Most jön az utolsó kérésem. Engedje meg, hogy maga maradjon vesztes a párviadalban… Sebesüljön meg ön.
– Egy tacskótól… egy kölyöktől…
– Kértem már, hogy csendesebben beszélgessünk, senkinek se kell megtudni, hogy itt voltam. Esküszöm a pócsi Máriára, hogy még ma is jobban szeretem magát, mint a Fiatalembert. De férjhez kell mennem. Szükséges a becsületem helyreállításához, az esküvőmhöz, a jövendőnkhöz, hogy maga maradjon alul a párviadalban. Hogy Fiatalember elvehessen.
– Ez az ön dolga – felelt röviden Gavallér. – A párbaj a férfiak dolga.
A Hölgy azonban nem sokat teketóriázott. Megcsókolta Gavallér arcát tízszer azon a helyen, ahol megütötte. Azután odatartotta a maga arcát is, ahol Gavallér ütése érte. Így töntörögtek, mint fiatal házaspárok szokták élvezni a kibékülés örömét.
Gavallér ijedten az órára nézett:
– Már nincs időm megborotválkozni.
Gavallér a homlokán egy vágást vitt el a vívóteremből – emlékül.
A professzionátus öreg segéd elégedetlenül mesélte a kávéházban:
– Megmondtam pedig a marhának, hogy ne igyon bort éjszaka. Mégis olyan mámorosan jött a párbajhoz, hogy nem is tudta magát védeni. Inkább nőkkel táncolt volna egész éjjel.
(1923)424
