4 S… dorombolása
4
S… dorombolása
S… dorombolása
– Boglyatulajdonos koromban persze megengedtem a reggeli tüzelésen és a nappali melegedésen kívül azt a passziót is magamnak, hogy az esteli, az úgynevezett borongós órákban is a tűz előtt üldögéljek, holott a lányosházaknál, a bormérőhelyeken is mindig fűtött szobára találhattam volna. De mit meg nem tesz az ember, amikor boglyában áll a fája, odakint az ablakon havas eső kopogtat, az utcáról még a szél füttyentését is hallani lehet, amely szél más hiányában a lombtalan fákkal birkózik, vagy öreg kalapokat táncoltat a sárban, de mindent átzúg a kályhában lobogó tűz megnyugtató dorombolása.
– Mit doromból az akácfa? – kérdeztük lelkesen, miután nem kellett tartanunk attól, hogy Szindbád, mint fegyveréből a vadász, durrasztó hangot fog adni, hogy az akácfa beszédét híven utánozza.
– Az akác a hosszú, magányos estéken tudott igazán dörömbölni, amikor úgy fűtögettük a porcelánkályhát, mintha valami szertartást végeznénk. Én az esti tüzelést sohasem bíztam cselédre vagy bármely idegenre, mint ahogy okos ember maga önti poharába borát, maga vall szerelmet a kiválasztott hölgynek, nem pedig kérő útján. És ugyancsak magányosan hal meg, hogy senkinek alkalmatlanságot ne csináljon. (Hiába az egész világ segítsége, amikor elkövetkezett a halál órája, nincs kedves szerető, nincs hű barát, magányosan kell lenni, még ha annyi gyerekem volna, mint ahány ujjam.)
– A téli esti tüzelgetés azonban korántsem olyan szomorú, mint a magányosan végzendő szertartások némelyike. Kellő észjárással fel lehet vidámítani az estét, amelyben az akácfa rendezi koncertjét. Hogy mindjárt a legelején kezdjem – felesleges a tűzén kívül563 más világítás is a szobába. Kár a lámpáért, olajért, gyertyáért, amikor a tűz lobogva ég este a kályhában, és bevilágítja a gondolatoknak azokat a részecskéit, amelyeknek lakói csak ebben az időpontban mernek életre kelni, amikor a tűz lobog a sötét szobában, és valamely csodálatos dorombolás hallatszik a tűzből, mintha láthatatlan vendégek léptek volna a kéményen át a házba. Körülülik ők is a porcelánkályhát, és kezüket dörzsölik, mint a messzi útról jött vándorlók. Egy-egy kéz, amely a tűz körül melegszik: nem tud nyomban visszahúzódni a sötétségbe, mielőtt a láng hirtelenségével rá ne világítana. És te alig feleszmélve pillantasz meg egy régi kezet, amely ott mozog, dörzsölődik, töpreng vagy kitárul körülötted a sötétben. Hol is láttad már valaha ezt a kezet? Mikor érezted tapintását, barátságát, simogatását, jóságát, gyógyító hűsét, csillapító langyosságát vagy bátorító melegét?
– Csak egy szempillantásnyi az idő, amikor a régi kéz a sötét szobában a tűz dorombolásánál, a lángnyelvek fényénél megjelenik. De ha jó szemed van: ha jó emlékezeted van, és tisztább lelkiismereted van: felismered a lángnyelv váratlan fényénél, a tűz dorombolásánál egyikét azoknak a kezeknek, amelynek köze volt életedhez. Ez pedig így történik.
