2
2
– Idegen jár a házban – mond Iréne, amikor Szindbád az altábornagy sírja felé közelgett.
Természetesen, nem voltak semmiféle ünnepélyesebb léptei, mert554 a temetőtől szívéből undorodott, mint olyan ember, akinek még sok tennivalója van az életben (mint ezt gondolják magukban némely férfiak, akik régen megértek a halálra, de nagyon különböző tárgyalásokat, találkozásokat, megbeszélési időpontokat találnak ki arra nézve, hogy a megsemmisítő halál még darab ideig hagyja őket futkározni, spekulálgatni, gondolatokkal, nőkkel bíbelődni. Így: Szindbád ürügyül a továbbéléshez Irént, az altábornagy kedvesét hozta fel. „Mi, civilek is vagyunk valakik, ha rákerül a sor!” – mond Szindbád a hátrafelé ülő lovasnak, aki minden éjjel megjelent ablaka alatt, hellyel kínálta meg a jámborságot, megtértséget, sőt vallásosságot színlelő Szindbádot a nyeregben, hogy egész úton rámosolyoghasson, amíg a nesztelen, patkó nélküli ló viszi a pasasért a maga megszokott útján).
A temetői randevúnál tehát meglehetős lanyha kedélyt mutatott Szindbád.
– Uram Istenem, adjál ennek az öreg szívnek nyugalmat – mond a kalandor, amikor Gödöllői Irént megpillantotta az altábornagy sírján üldögélve és kézimunkázva.
Tudniillik: régi szokás szerint bizonyos szívzavarok jelentkeztek szervezetében, amikor kézimunkázó hölgyet látott, önfeledten egymásra vetett lábakkal, a kötő- vagy horgolótűvel turkálva hajában, elgondolkozva és közben babonázó öltéseket végezve a vásznon, csipkén, más semmiségeken, amelyek látszólagosan darab időre lefoglalják a nők gondolatait.
De persze hogy a babonás öltéseknek megvolt a maguk céljuk, gondolatilag egy messze bitangoló, lábszárait meresztgető, bajszához, esetleg fodros pofaszakállához nyúlkáló férfit is célba vehettek a kézimunka öltései. – Hol van az a tudós, aki kiszámíthatna egy női gondolatot, amely a világűrben elröppen egy másik gondolattal együtt, amely például öreg tudós homlokából keltezve a Hold és a Csillagok meghódításáról szól – amíg a kézimunkázó hölgy gondolata megmarad itt a földön, és nem kíván se többet, se kevesebbet, mint csak annyit, hogy egy bodrozott (szóval vőlegény külsejű férfiú) jöjjön elő valahonnan, és itt nyomban letérdepeljen, mint ez úriembereknek a szokása? (Szindbád már régen nem viselt strupflit555 a nadrágszáron, hogy a térdepelési jelenet kellően sikerülhessen. Bőszárú nadrágot hordott, amely a letérdepléshez mindenkor alkalmatos volt.)
– Az ön rám való gondolása hívott ide, Iréne, miben lehetek szolgálatára? – kérdezte Szindbád szabályszerűen összeütve bokáját (előbb az egyik lábával bizonyos félkört írva le a levegőben, mint ezt a budapesti rendőröktől látta).
– Igen, gondoltam önre, mert attól tartok, hogy az utóbbi időben nem viselkedik gentleman módjára – felelt Iréne. – Vallását akarja változtatni egy metodista nő miatt.
– No, legalább asszonyhangot is hallok még ebben az életben – fohászkodott fel Szindbád őszinte örömmel, mint aki valóban boldogságot érez arra az eseményre nézve, hogy egy asszonyhang szól hozzá, mégpedig azon az althangon, amely komolykodva a férfiak mellénye alá látszik bujdosni.
– Azt hiszem, a mai napot a jó napok között jelölöm meg a naptárban, nem csekélység, ha egy női hang is beleavatkozik az ember szürke életébe. Én amúgy is haragban vagyok azokkal a hangokkal, amelyeket hallani szoktam. Minden felébredésemkor a másvilágról jövök vissza, ahol az altábornagy úr már kényelmesen elhelyezkedett, valószínűleg fájós lábait áztatja egy tálban…
– De velem kötekednek tovább is a hangok, amelyek értelmetlenül, érzelemtelenül jönnek ki az emberekből. Milyen rettentő megszólalások vannak a koldusok jól betanult sirámaitól kezdve az adóvégrehajtók kopogtató, elbizakodott, úgynevezett törvényes megszólalásáig! Egy olyan skálája a hangoknak, amelynek mindegyike arra született, hogy embertársát elüldözze e földről. Köszönöm, hogy most végre Nagyságod is szólt hozzám, akinek hangja nem mondható kellemetlennek – szólt Szindbád, amint igyekezett megtalálni a talajt, illetőleg az álláspontot, amelyet elfoglaljon a fentebb említett hölgy kívánságaival szemben.
Iréne azonban ironikusan – van-e borzalmasabb magatartás egy fiatal hölgy részéről? – hallgatta Szindbád védekezését.
– Ezeknek a túlvilági hangoknak a hallását, amelyről már többször panaszkodott nekem, uram, többnyire az idegek rendetlensége556 szokta okozni, amely pálinkaivás vagy egyéb zavaros álmokat okozó körülmény miatt jön létre. Ismerjük a diagnózist, nem csodálkozunk, ha folytonosan pénzbeszedők hangjait hallja maga körül. Ugyan nem mindenben helyeslem a taktikát, ahogyan a főváros vezetősége a villamos áram számláit behajtja… Kellemesebb embereket is ismertem már Budapest főváros pénzbeszedőinél.
