2
2
Miután Szindbád a torony árnyékából a már említett ok miatt amúgy sem mozdulhatott, mint egy bűvkörből, amelyet átlépnie nem lehetett, hacsak régi, kegyetlen hitelezőjével nem akart megint találkozni, aki már egyszer amúgy is emlékezetesen megrakta, hogy a verés miatt a Szent Margit-ispotályban alig tudták összerakni a csontjait az ápolónők: – a bűvös körben, a torony árnyékában Szindbád magától is megtudott sok mindent, amit házigazdája, a sekrestyés nem akart neki elárulni.
Így megtudta, hogy mely napokon veszik fel a legszebb ruhájukat a fiatal nők, akik a plébániatemplomba járnak imádkozni; mely napokon jönnek le cserkészek a hegyoldali utcákból (mikor is a nagydobot biciklin hozzák), amikor korán reggeltől délig mindazokat a dallamokat eltrombitálják a sekrestyés ablaka alatt, amely dallamokat tudnak a trombitáikon, még ha nem is illenek azok egészen az ünnepi áhítathoz; mely napokon kötelező a régi egyenruha felvétele a városbeli hadastyán-egyletek tagjai részére, amikor is világoszöld tollbodrozatok lengnek fekete keménykalapjaik mellett, ezüst gallérjaikon láthatók a rangjelzések, amelyet az egyletben viselnek, a kezükben viszik fekete tokos kardjukat, mint a tisztek, és jobbra-balra szalutálnak ismerőseiknek (vagy egymásnak), mintha azt akarnák bebizonyítani, hogy apáiktól örökölt egyenruháikkal512 együtt, tiszteletben tartják a régi veteránszokásokat, így a zászlószenteléseket is. Szindbád megtudta, hogy mely napokon szokott orgonázni az Angyal a plébániatemplomban, és így meglesni őt nem tartozott a legnehezebb feladatok közé.
Az Angyal olyankor jött, amikor a templom üres volt; ez pedig csak éjszaka lehetett, mert hál’ Istennek a mi plébániatemplomunknak már épülése, az 1657. esztendő óta a nap minden órájában van látogatója.
Az Angyal este jött, amikor Adventi takarított, rendezkedett, készülődött a másnapi eseményekhez, vasárnaphoz, ünnephez, bérmáláshoz, esküvőhöz.
Az Angyal háromszor kopogott a sekrestye ajtaján, és bő köpenyegében, fátyola alatt a plébániatemplom ódon, sárga falának lapulva várta, amíg Adventi óvatosan, csak úgy félig, kinyitotta a vasalt ajtót, és az Angyalt beeresztette. Rövid idő múlva hallatszott az orgona fújtatása, mert régi hangszer volt, amelyet kézzel, egy faemeltyű mozgatásával lehetett fújtatni, majd nemsokára a „Nászinduló” dallamai búgtak fel a néma, néptelen templom boltozatai alatt…
Májusban, amikor az öreg apátúr fekete szalmakalapot kezdett viselni, és a sekrestyésnek nagyon sok lett a teendője, a közeledő pünkösdi ünnep, búcsújárás, bérmálás és más májusi ájtatosság miatt: Szindbád, hosszas ígéretek után rávette a házigazdáját, Adventi urat, hogy engedje át neki az orgonafújtatás teendőjét.
– Legalább több ideje marad tisztelendő úrnak a virágokra, amelyekkel a templomot feldíszíti – mond Szindbád a kerek kőasztalnál, ahol a nagy toronyóra árnyékában, a torony védelme alatt, tehát a gonosz lélek incselkedésétől mentesítve, igazán csak tisztességes szándékokkal gondolataiban, üldögélt Adventivel.
Lehet, hogy a szentéletű sekrestyés már maga is azt hitte, hogy Szindbád elérkezett a megjavulás ama emelkedettségéhez, hogy az orgona fújtatását rá lehet bízni; vagy talán hízelgett a sekrestyésnek az a „tisztelendő” megszólítás, amellyel őt Szindbád illette, mióta tervét eszében forgatta; elég az hozzá, hogy a sekrestyés nem utasította el kellő eréllyel és eszéllyel Szindbád kérését.513
„Talán az orgona fújtatását mégiscsak rábízhatom, akármilyen megbízhatatlan ember egyébként?” – tűnődött magában a sekrestyés.
Szindbád észrevette a tűnődést, és ezzel nyert ügye volt.
