1. Hogyan lett szegénylegény e történet hőse?
1. Hogyan lett szegénylegény e történet hőse?
Uram Istenem, most elveszel tőlem mindent, amim volt.
Ott haldoklik, aki eddig megtanított arra, hogy reggel fel kell kelni és a napot keresni. Felhőkön s hegyeken, gyárkéményeken és fehér háztetőkön túl kell megtalálni a napot, mert akkor többé nem lehetek szomorú.
Az haldoklik, akinek a kedvéért hittem benned. Isten, te messzi Lény valahol a világtengerek felett, akinek én egy porszem sem vagyok, mert ha az volnék, nem vágnád ketté az életemet.
Talán öt, tán tíz másodperc múlva nincs az élők soraiban az, akinek a pillantása megóvott engem minden bajtól, akinek az akaratára nem vettem észre, hogy zimankós időjárás van felettünk, hogy fehér hajszál keveredik hajamba, setéten tátong rám az éjszaka az ablakok mögül, hogy egykor meghalok…
Az haldoklik, akinek kívánságára kikapcsolódtam az élet telegráfdrótjai közül, nem hallottam, s nem érdekel, hogy világ és emberek vannak, a gondolatok milliárdnyi fecskéje csapong a levegőben, a föld felett és a föld alatt; érzések növekednek s lehullanak, mint a falevél; erők és szenvedélyek másznak el körülöttem a földön, mint az ősidők szörnyállatai; sírás hangzik minden ürgelyukból, nyöszörgés a kőkockák alól, könnyeket izzadnak a háztetők, és a kéményekből sóhajtás füstölög.
Elmegy mellőlem az a lény, aki miatt hosszadalmasak és öntudatlanok voltak az álmaim, hogy reggelre mindig elfelejtettem őket.
Elszáll tőlem az erő, aki megsegített, hogy vakon is biztonságban és bátran járjak az utcákon. A kocsisok vad kiáltozása nem nekem szól, az eső nem az én kalapomra hullik, a szerencsétlenség csak elsuhan mellettem, de még a szárnyát sem érzem, mindig más házakban van a temetés, és mindig más nő a céda hitehagyott, nem az én kedvesem.287
Itt hagy az eszem, amely oly csendesen meditált a világ dolgai felett, mintha a Mars csillagból szemlélném a földi jelenségeket; itt hágy a fülem, amely gyönyörrel hallgatta a vecsernyére hívó harangszót; itt hágy a szemem, amely csak elszálldosott pillantásával az emberek feje fölött; elhágy a kedvem, amely vidám s kiszámíthatatlan volt, mint a cinke ugrása a téli bokrokon; itt hagynak jó ízek, jó szagok, dédelgető simogatások, megnyugtató hangok, kibékítő imádságok…
Uram, most már semmim sem marad, amiért érdemes a szemem reggel kinyitni, amiért a lámpafényt várjam a setét alkonyatban, amiért imádkozni járjak a templomodba. Elveszel tőlem mindent, elveszítel engem is.
Jó éjt, Isten. Mi már többé nem ismerjük egymást.
*
Így imádkozott egyszer egy lovag, míg a kedvese a halállal vívódott.
A férfit hítták Csinosinak, s eddig észre sem vette, hogy milyen kacér neve van. De később annál többet gondolt rá, amikor Pesten emlegetni kezdték a nevét.
Csinosi haramia lett.
